Legújabbak

Tovább(ra is) színesedik a főváros
Külföldi és magyar képzőművészek meghívásával összesen 11 új falat festenek majd meg.

Bauhaus Museum Dessau koncepcióterv
Egy újabb kitűnő nemzetközi pályázati anyag a Barna Architectstől

Lechnerek régen és ma III.
Már egy ősrégi kínai közmondás azt tartja, hogy minden művészre ezer kontár jut – mondta egy előadásában a kortársai körében humorérzékéről is közismert dr. Kismarty-Lechner Jenő, akinek munkásságát több más Lechnerével együtt a Lechner Tudásközpont szeptember 30-ig megtekinthető kiállítása bemutatja.

Liget Budapest: Egy hónap múlva kiírhatják a tájépítészeti pályázatot
Már összeállt a Liget Budapest projekt tájépítészeti pályázati anyaga, így a bírálóbizottság felállítása után, hozzávetőlegesen egy hónap múlva kiírják a nyílt, nemzetközi parkpályázatot – közölte a Városliget Zrt. projektigazgatója kedden, a fővárosi Vajdahunyad vára előtt tartott sajtótájékoztatón.

Lezárult hazánk egyik legnagyobb árvízvédelmi projektje
Ünnepélyes keretek között 2015. június 23-án megtörtént a teljes Duna projekt kivitelezési munkáinak lezárása a Sió-torkolati műnél. Az Európai Unió támogatásával több mint 28 milliárd forintból megvalósult beruházás hat megye 152 településének árvízvédelmi biztonságát növeli.

Eternit síkpala: a modern kor igényei szálcementből
Az Eternit által fejlesztett szálcement a modern síkpala és hullámpala alapanyaga. Az Eternit több mint 100 éves hagyományra visszatekintő építőanyag-gyártó, az említett alapanyag pedig több évtizedes múlttal rendelkező, bevált építőelem a kortárs építészetben.

Finn kertilak
A Kekkilä Green Shed fantázianevű kis kunyhó a hagyományos kerti fészerek és az energiatudatos technológiák egyedi kombinációjaként született.

Equitone Tectiva: több száz éves módszer mai köntösben
Az átszellőztetett homlokzatburkolat esetén nem tudományos áttörésről, inkább egy fokozatos felfedezésről van szó, aminek kialakulása jórészt intuitív módon kezdődött több évszázaddal ezelőtt, Norvégiában. A fejlődés egyik jelenkori állomása a mai köntösben megjelenő, természetes és elegáns homlokzati panel, a Tectiva.

Inspiráció betonból
A látványbetonban kifejezett építészeti gondolat általában formákkal és textúrákkal kommunikál. Az Alkus műanyag zsaluhéj bevonja ebbe a körbe a figuratív minták, patternek és az ornamentika lehetőségeit is.

Serpentine 2015: Színorgia a Hyde Parkban
A héten nyílik meg a nagyközönség előtt a Sepentine Gallery ez évi pavilonja Londonban. A tervlap olvasói exluzív fotósorozaton csodálhatják meg különleges fényházat.