Legújabbak

Lehetséges! - nyaralás James Bond-módra Anglia tengeri erődjében
Nem kevés pénzt kell fizetnie annak, aki abban a luxushotelban akar megszállni, amely egykoron erődként funkcionált. A befektető, aki az erődöt megvette, egymilliárd forintot költött az átalakítására. A Solent-szorosban található luxusszálloda legérdekesebb szolgáltatását, az ún. James Bond-csomagot 550 ezer forintért kínálják.

Napi Építész és Épület
A Portugál származású 80 éves építész számomra kedvenc munkája az 1998-as Lisszaboni Világkiállításra tervezet és épített pavilonja.

Csarnok Nagydíj: forrong a szakma!
Forrong a szakma és egymásnak feszülnek a közönségszavazáson a csarnoképületek tervezőcsapatai – vannak épületek, amikre bőven ezer feletti számban szavaztak, míg sok épületet mínuszba „nyomott” a konkurencia a tervlap.hu szavazásán. A zsűri díjára – főleg vidéken – még érdemes pályázni!

Az előljárók (?) után!
Annak idején a 2011-es évben, több cikkben is foglalkoztam a németországi EVOL streetartista különös, stencilezett embertelen panelvilágával.
Most egy másfajta reality show következik.

Minimál maximalizálva.
Amikor keveset regélnek a forrásoldalon a kiválasztott épületről, az előzményekről, tervezési fázisról, megvalósításról, akkor a cikkíró/szerző kénytelen kicsit analízisba átcsapni. Természetesen a forrásoldal tiszteletben tartásával.

15 év után befejezték Makovecz Vigadóját
Szigetvár központjának felújításával befejeződött az 1987-ben pénzhiány miatt félbehagyott, Makovecz Imre által tervezett Vigadó továbbépítése. A munkálatokra 613 millió forintot költöttek hazai és uniós forrásokból.

Tervezd meg a jövő bankfiókját!
A Gránit Bank Zrt. pályázatot írt ki felsőoktatásban tanuló hallgatók számára “Tervezd meg a jövő bankfiókját!” címmel WestEnd City Centerben található (1062 Budapest Váci út 1-3. I. emelet, Hild József sétány 24.) ügyfélközpontja funkcionális és arculati látványtervének elkészítésére az alábbi szempontok alapján.

Ezüst Ácsceruza Díj 2013
Pályázat építészeti publicisztikai tevékenység elimerésére

MUT Diplomadíj 2013
A Magyar Urbanisztikai Társaság pályázatot hirdet főiskolák és egyetemek urbanisztikai témájú szakirányán végző alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatók kiemelkedő szakdolgozatainak/diplomaterveinek díjazására az alábbi témakörökhöz kapcsolódóan:

Egy szétollózott kavics
Snøhetta egy felhasított kavicsformába helyezte a rákbetegeket támogató intézményhálózat Aberdeen-i gondozóját.