Immár huszonötödik alkalommal épül Londonban a Hyde parkban egy pavilon, mely az építészet sokszínűségét hivatott hirdetni. Készültek ugyan meglehetősen színpompás építmények is, de a Serpentine Pavilion esetében sokkal inkább az építészeti gondolkodás, egy adott megbízás megközelítésének változatosságára érdemes gondolni. Hiszen éppen arra számítunk, hogy Bjarke Ingel vagy Frida Escobado, Francis Kéré vagy SelgasCano teljesen eltérően fogja értelmezni és saját nyelvére lefordítani az egyébként azonos tartalmú feladatot.
Ebben az évben Marina Tabassum kapta a megtisztelő feladatot, hogy bemutassa építészeti gondolkodásának eszenciáját London lakói számára.
A bangladeshi születésű építész munkásságát azért becsülik nagyra, mert olyan építészeti nyelvet hozott létre, amely egyszerre kortárs és mélyen kapcsolódik egy adott helyhez, éghajlathoz, kontextushoz, kultúrához és történelemhez. Ezt az egyedi látásmódját hozta el a 2025-ös Serpentine Pavilonba is. Terve érzékeny párbeszédet indukál az ideiglenes és a maradandó természet között, amely e munka sajátossága.
Az észak–déli tengely mentén elhelyezkedő „Időkapszula” (A Capsule in Time) egy elnyújtott kapszulaforma, központi nyitott udvarral, amely a hátterében álló Serpentine South épületének harangtornyával van egy vonalban.
A park nyári hangulata, a ligetes környezet ihlették a pavilont formáló dongákat, amelyek a zöld lombozat lágy fényét tovább szűrve, színezve, ellágyítva engednek át. Az építmény négy szabályos félkör keresztmetszető dongából áll, őszies színeket idéző áttetsző felülettel, amely szétszórja és játékossá teszi a beáramló fényt.
Az építészet érzéki és spirituális lehetőségeit a lépték, valamint a fény és árnyék játékán keresztül hangsúlyozó koncepció a dél-ázsiai „Shamiyana” sátrak vagy napellenzők történetére és építészeti hagyományára épít. Ezek a hasonlóan mozgékony, bambuszrudakra feszített textilszerkezetek gyakori elemei a szabadtéri összejöveteleknek és ünnepségeknek.
Eredetileg durva jutaanyaggal szerette volna beburkolni a fa vázszerkezetet, de a brit tűzvédelmi előírások szigorúsága keresztülhúzta a zsákvászon használatát. Sokat ront a mondanivalón – és a projekt érdekességén –, hogy a textil végül kimaradt. A helyette használt barna színű műanyag, amelyet acélkeretekhez rögzítettek a nagy barna boltívek között, sokkal kevésbé idézi egy ünnepi sátor hangulatát, inkább egy 1970-es évekbeli irodaépület anyaghasználatát juttatja eszünkbe.
Ez a változtatás kétségtelenül erősen tompítja a pavilon eredeti mondanivalóját, és a minapi kánikulában talán a szellő járta tér is hatékonyabb menedék lett volna az időjárás elleni védelemre, de az arra járók így is örömmel telepednek a kortalan hajlék oltalmába.
Marina Tabassum tervének szerves része egy kinetikus elem is: az egyik kapszula héj képes elmozdulni, kapcsolódni a többihez és átalakítani a pavilont egy új térformává. A szélső kapszula elemek végei bezáródnak, így az építmény az emberiség egyszerű ősi hajlékjaira is utal, melynek egyik hazai példája a Csete György által tervezett Árpádházi Szent Erzsébet-templom, Halásztelken.
Tabassum pavilonjának nyitottsága lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók beszélgetések, kapcsolódások, élő programok és közösségi események révén találkozzanak, ünnepeljék a világ ezer arcú építészetét.
Az október 26-ig ingyenesen látogatható Serpentine Pavilont-t Peter Coock színes játszóháza egészíti ki, mely néhány méterrel mellette található.
Képek: Sebes Péter
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére