Legújabbak

Megjelent az Építésügyi hatósági útmutató
Az építésügyi hatósági eljárásokról és a szankciórendszerről szóló digitális kiadvány tartalma folyamatosan frissül: aki egyszer megvásárolja, az az év végéig mindig az aktualizált változatot tudja elérni. A könyv gyakorlatias magyarázatokkal, listákkal, táblázatokkal is segíti az eligazodást.

Kísértettelep lesz a kínai a zöld Disneyland?
A Sanghajban most építés alatt álló Disneyland környezetbarát, alacsony kibocsátású, "zöld" lesz – jelentette be a kivitelező cég csütörtök délután a kelet-kínai metropoliszban. Érdekes megjegyezni, hogy Kína próbálkozott már hasonló projekttel, de az a beruházás bebukott, s a vidámpark azóta kísértettelepként üzemel csak.

Tervpályázati figyelő: Chateau de Chillon vár bővítése Svájcban
A vár bővítése kapcsán a nyertes pályamű az angolkert mintájára bővítette és egészítette ki a műemléki védettség alatt álló erődöt. A várhoz tartozó területhez hozzácsatolták a Genfi-tó menti zöldterületet és az új funkciókat az ide tervezett pavilonokba helyezték el.

Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása
Felhívás a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozásáról. 2013. június 21-ig lehet javaslatot tenni.

ÉV HÁZA 2013
Június 20-ig pályázhatnak a családi házak és kis társasházak tervezői a 2013-as Év háza díjra, amelynek fődíja 500 000 Ft.

Paolo Portoghesi az Olasz Intézetben
2013. május 29-án 18.00 órakor lesz Genius loci. Tisztelet Makovecz Imrének címen a Budapesti Olasz Kultúrintézetben beszélgetés Paolo Portoghesivel Francesco Amendolagine építész részvételével. Szinkrontolmácsolás biztosított

ÉPÍTÉSZET XXI - 4 (2013)
Negyedik adás: DunaTV 2013.05.29.

Építészet? Gyerekjáték! Könyvbemutató, beszélgetés és játék
Két, Magyarországon úttörő és hiánypótló kiadvány mutatkozik be június 5-énBudapesten és június 6-ánPécsett, melyek egy napjainkban már szerencsére egyre kevésbé ismeretlen terület meghódításához adnak nélkülözhetetlen útikalauzt: az ÉPÍTETT KÖRNYEZETI NEVELÉShez, az építészeti kultúra közvetítéséhez nyújtanak segítséget.

Évek óta hiába várunk rá! - most megújulhat a Blaha?
Már három évvel ezelőtt azzal foglalkozott a sajtó, hogy 2011 tavaszára megújulhat a Blaha Lujza tér. Akkoriban úgy szóltak a hírek, hogy a több mint százmillió forintos beruházást a volt sajtószékház helyére luxusszállót és üzletközpontot építő cég finanszírozza. Az álom valósággá válhat, ugyanis kiszivárogtak az új Blaha látványtervei.

A Föld az ember után: 30 döbbenetes fotó
A XX. században az ember uralma kiteljesedett a bolygón: meghódítottuk az eget és eljutottunk a tengerre, a városaink csak nőnek és nőnek… Az ember annyira “beépült a tájba”, hogy szinte elképzelhetetlen, milyen lenne nélküle. Erre reflektálnak az alábbi fotók a világ olyan tájairól, ahol egykor fajunk uralkodott – de mára visszavette a természet.