1-12 megjelenítése a(z) 257 elemből.
Időtlen modernitás – Kiállítás

Időtlen modernitás – Magyar építészörökség Sanghajban címmel különleges magyar-kínai építészeti és kulturális kiállítás nyílik a Budapesti Kínai Kulturális Központban. A Budapesti Kínai Kulturális Központ 2024-es alapítása óta aktívan szervezi a két ország közötti kulturális párbeszédet, hidat építve a kínai–magyar kulturális, turisztikai, művészeti és technológiai együttműködés számára.

Év háza 2025: családi ház a település szélén és óvoda a kiskastély parkjában

A két fődíj mellett két szakmai különdíjat és három támogatói különdíjat vehettek át a nyertes épületek építészei a 2025. évi Év háza pályázat díjátadó ünnepségén a Symbol Budapestben. Idén összesen 31 lakóépületet és 23 középületet neveztek tervezőik a legismertebb és elismertebb, független építészeti pályázatra.

Átadták az első Nagy Bálint Építészeti Díjakat

Idén először jelent meg a Nagy Bálint Építészeti Díj felhívása, amely kezdeményezés mögött a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Építőművészeti Osztályának tagjai állnak. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a fiatal építészekre, akiknek egyetemi tanulmányuk ill. annak befejeztével kezdődő pályájuk kezdeti eredményei egyszerre képviselnek magas építészeti minőséget, példamutató etikai alapállást és közösségért vállalt felelősséget.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár



Építési megoldások