Fotójegyzet a XXIII. Nemzetközi Építészkongresszusról

A nemzetközi építészeti sajtó az elmúlt években egyre gyakrabban fordította figyelmét a Perzsa-öböl térsége felé. A gyors urbanizáció és a látványos beruházások mögött ugyanis egy új építészgeneráció jelent meg, amely a helyi táj, az éghajlat, a hagyományos anyaghasználat és a kulturális emlékezet felől keresi a kortárs építészet válaszait.

Minden építészeti utazás egy lépéssel kezdődik. Az idei Építészkongresszus előadásai különböző földrajzi és kulturális környezetekből érkezve a hely, az éghajlat, az anyag és az ember kapcsolatát járták körül. A bemutatott munkák eltérő léptékűek voltak, mégis ugyanarra a kérdésre keresték a választ: miként formálja a hely az építészetet, és miként alakítja az építészet az emberi élet kereteit? A kongresszust az Artifex Kiadó és a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ/AHA) rendezte. [01] A XXIII. Nemzetközi Építészkongresszus előadói közül többen ennek az új generációnak és az említett szemléletnek a képviselői.

A konferencia helyszíne a Kozma István Birkózó Akadémia épülete Csepelen. Az épületet a tervező, Takács Viktor Tibor építész előadás keretében mutatta be.  Sajátossága az épületnek, hogy a nagy küzdőteret – ami a konferencia nézőtere – a földszinti edzőtermek fölé tervezte, megközelítése, gyors kiürítése részben szabad lépcsősoron történik.

A szervezők Noura Al-Sayeh bahreini építészt kérték fel   kurátornak. A kongresszus előadói, Noura Al-Sayeh, Latifa Alkhayat, Turki Gazzaz, Anne Holtrop és Lina Ghotmeh előadásai egy közös kérdés köré szerveződtek: hogyan lehet a gyorsan modernizálódó Közel-Kelet építészetében egyszerre jelen a hely emlékezete, a táj, az anyag és a jövő. A legtöbb vetített dián nem ikonikus épületek, hanem tájak, anyagok, ásatások, kézműves technikák és történeti rétegek jelentek meg.

Az Öböl fordulata – és új hangjai

2010-ben valami valóban elkezdődött. Bahrein első velencei szereplése és az Arany Oroszlán-díj nem az egyszerű tengerparti fakunyhó sikere volt, hanem annak a szemléletváltásnak a kezdete, amely ma már az Öböl térségének számos fiatal építészénél megfigyelhető. Az akkori kiállítás kurátora, Noura Al-Sayeh 2010-ben még úgy fogalmazott, hogy „A fejlődés előtt vissza kell követelnünk a kapcsolatot a hellyel, a tájjal és a közösséggel”. 2019-re a által elkezdett harc első sikerét könyvelhette el: Aga Khan-díjat nyert a „Gyöngyök Útja” világörökségi helyszínfejlesztés. [02] Egy megélhetés útja, térségszervező vezérvonal lett. A 2023-as „Sweating Assets” pavilon vezérmondata pedig már ez volt: „A meglévő örökség nem teher, hanem aktiválható erőforrás.” Ez a kiállítás a rendkívüli hőség és páratartalom egyedi éghajlati körülményeit, valamint a jelenlegi Bahrein kényelmi igényeit vizsgálta. A kiállítás tárgya ugyanis az a víz, amely a hűtőrendszerek és Bahrein forró és párás éghajlata kölcsönhatásaként keletkezik, megmutatva a lehetőséget arra, hogy a légkondicionálók pazarló használatát miként csökkenthető. A két gondolat között tizenhárom év fejlődése áll.

A velencei bahreini kiállítási pavilonok kurátori vezérvonala az volt, hogy a hely megelőzi az épületet. Előadása most, a kivetített példák sorozatán keresztül arról szólt, hogy miből éltek ott az öbölben az emberek, hogyan alakult ki a táj, milyen szerepe volt a víznek, a datolyának vagy a gyöngyhalászatnak. Ebben az olvasatban az örökség nem múzeumi tárgy, hanem működő rendszer, amelynek elemei ma is új szerepet kaphatnak. A fenntarthatóság kérdése sem elsősorban energetikai vagy technológiai problémaként jelent meg, hanem kulturális összefüggésként: mit őrzünk meg, és mit bontunk le abból, ami identitást ad egy helynek?

A hely azonban nemcsak történeti, hanem klimatikus adottság is. Az Öböl térségében a víz, a hőség és az árnyék kérdése évszázadok óta meghatározza az építészetet. A vetített diák során látom magamban Reischl Gábor munkásságának képeit [03], melyek Kambodzsában és Nicaraguában készültek. Ő ezt a gondolatot – Magyarországon – tágabb összefüggésbe helyezte: az épületek tájolása, formálása sokszor nem esztétikai döntésként, hanem az éghajlati viszonyokra adott válaszként születik meg, akár ember vagy állat részére tervezünk.  Nekünk is van örökségünk!

Ha az éghajlat alakítja az építészetet, akkor az anyag az a közvetítő közeg, amelyen keresztül ez a kapcsolat megjelenik. Homok, üveg, kísérletek: Anne Holtrop szerint a tervezés az anyag megfigyelésével kezdődik. 83 dia segítségével beszélt, mutatta be alkotó gondolatait, melyek alapján megszületett a Misk Art Institute, Riad, melyet 2025-ben a XXII. Nemzetközi Építészkongresszuson Remco Siebring holland építész mutatott be.

Az anyag kutatása után az előadó nagy léptéket váltott. A következő előadások már nem egy-egy épület vagy szerkezet, hanem egész városok és kulturális környezetek felől közelítették meg ugyanazokat a kérdéseket, legyen szó a szaúd-arábiai városi örökségről vagy Lina Ghotmeh európai munkáiról.

Az építész szerepe változik

Az előadások, a diasorozatok alapján az előadók nem klasszikus tervezőként, hanem örökségfeltáróként, adatgyűjtőként, kutatóként, kísérletezőként, kurátorként vagy közösség szervezőként jelentek meg előttünk. Szerintük a jövő építészete annak felismerése, hogy mi volt már előttünk, s mi várható a jövőben: a helyben, az anyagban, az örökségben és a közösségben. Hogyan lehet kevesebb új anyagból, több helyi tudással, több emlékezettel és több felelősséggel építeni a 21. században?

Lina Ghotmeh látványos külön diagramon is összefoglalta gondolkodásának kulcsszavait: archeológia, emlékezet, ember, természet és jövő. A jelen horizontális kapcsolatához: az ember – tér kapcsolat középpontjában az építészet, előtte/fölötte a múlt = régészet; mögötte/alatta a jövő = feltalálás.

A konferencia záró előadásában a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium bővítésének és felújításának történetét mutatta be Reznicsek Zoltán, Szabó Ádám és Mizsei Anett. A fejlesztés több ütemben valósult meg, és a meglévő iskola korszerű oktatási, közösségi és sportfunkciókkal történő kiegészítését célozta. Az előadást követően a résztvevők az előadók vezetésével bejárhatták az épületet.

(A szerző tervezi a gimnázium épületének történetét megírását 1945-ös alapításától napjaikig bemutatni saját fotóival kísérve.)

A fényképeket a szerző készítette a kongresszuson. A szennai skanzen képe a szerző 2018-as felvétele.

Jegyzetek

• [01] A kongresszus levezető elnöke Nagy Csaba elnök (MÉSZ, AHA) volt. Megnyitották: Perényi Lóránt helyettes államtitkár, KBM, Regina Gonthier UIA elnök, Jerzy Grochulski UIA Region II, Nagy Csaba elnök, MÉSZ/AHA, Nagy Zoltán igazgató, Knauf Kft.
• [02] Al-Sayeh, Noura „The Pearling Path” Metszet, Vol 17, No 1 (2026), pp  20-29.
• [03] dr. Reischl Gábor DLA építész (1948-2008), a MÉSZ elnöke, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar volt főigazgatója, tanszékvezető főiskolai tanára volt.