Tokióban járva gyakran bukkanhatunk kortárs brutalista foghíjbeépítésekbe, melyek homlokzati játékokkal oldják a beton ridegségét, olykor elvont utalásokat téve a környezet táji vagy kulturális értékeire.

Egy csőkereskedő cég székházának megtervezése első pillantásra nem tűnik különösebben izgalmas építészeti feladatnak – hacsak nem lesz az eredmény cső hátán cső.

A chicagói Obama Center nem egy újabb elnöki könyvtár, hanem egy olyan építészeti és társadalmi kísérlet, amely újradefiniálja az intézmény fogalmát, szakít a dokumentumőrző, reprezentatív emlékmű szerepével, helyette a közösségi élet, az oktatás és az állampolgári részvétel katalizátoraként kíván működni.

A Citadella lényege nem a falakban, hanem működésen volt: a késleltetésben, a kontrollban és a zártságban. A mostani beavatkozások ezt a rendszert bontják meg. A kérdés nem az, hogy indokolt-e a megnyitás, hanem az, hogy mi szűnik meg vele – és mit nevezünk ezek után még erődnek.

Los Angelesben elkészült a LACMA új brutalista épülete.

Szervesen illeszkedik a revitalizációs program kusza szövetébe a téglaépítészet mestereinek alkotása.

Könnyeden lebeg a pampafüves kert felett az ablakok nélküli brutalista brazil villa.

A Körszálló ma ugyanúgy áll, mint építése idején: szerkezetig visszabontva. Csakhogy most nem nő, hanem eltűnik – egy zárt, kontrollált technológiával, amely szintről szintre fejti vissza a házat. Ami kívülről alig látható, az belül zajlik: egy épület története fordul meg. És ezzel együtt egy korszak is új értelmet kap.

Az utóbbi években nagy figyelem irányul a magyar brutalizmus történetére az építészettörténeti kutatásban. A kiállítás ennek a folyamatnak fontos állomása. A kutatás 3 éven át zajlott a MÉM MDK keretében. 120 épületről készült fotódokumentáció, amelyet helyszínbejárások, archív források és az építészekkel készített interjúk egészítettek ki.

A kínai gépgyár udvarán álló vörös beton kiállítótér nagyvonalúan, egyben mérnöki precizitással köti össze a hely egyes elemeit.

Egy fiatal művészettörténész kutatása új fényt vet a hatvanas-hetvenes évek magyar építészetére – arra a korszakra, amelynek épületei közül ma sok nem létezik, alkotóinak egy része pedig nem is Magyarországon élte le az életét.

A kortárs építészet egyik legambiciózusabb nemzetközi tervpályázata zajlik jelenleg Rotterdam városában: a „A New Wonder of the World” (A világ új csodája) elnevezésű kezdeményezés célja egy olyan ikonikus, fenntartható építészeti jelkép létrehozása, amely képes inspirálni a klímaváltozás elleni társadalmi cselekvést.