1-12 megjelenítése a(z) 76 elemből.
A titkok háza – hogyan vált a Béla király úti vendégház a hatalom gépezetévé

2025 végén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverésre bocsátotta a Béla király úti egykori kormányvendégházat. A 28,36 milliárd forintos kikiáltási ár egy több mint hetvenöt éven át zárt, őrzött, állami hatalmi tér történetét zárja le – vagy inkább most teszi először láthatóvá. Ami eddig a falakon belül maradt, az az árveréssel nyilvánossá vált.

Egyedülálló vasalószobát találtak a megújuló veszprémi várnegyed egyik épületében

Különleges díszítőfestést fedeztek fel a veszprémi várnegyed megújításán dolgozó szakemberek. A 18. század második felében épült Szent József Ház soha nem szolgált reprezentatív célokat, azonban több helyiségét gazdagon díszítették. Funkciója évszázadok óta változatlan, a helyén állt korábbi épületet a veszprémiek „a királyné konyhájaként” is emlegették.

Névtelen vár

Jókai Mór Névtelen vár című romantikus regénye 1877-ben jelent meg. Az író legromantikusabb írása, igen bonyolult cselekményekkel. A francia forradalomban kivégzett királynő, Maria Antoinette lányát, Mariet (Pap Vera) a forradalom és Napoleon elől őrzi és rejtegeti a Fertő-tó partján álló kastélyban, a Névtelen várban a regény főhőse, a Magyarországra menekült emigráns francia főúr, Vavel Lajos gróf (Koncz Gábor).