Puerto Vallarta-ban, egy mexikói tengerparti városban található a brutalista rezidencia, amely egyedi, visszafogott, mégis gondolatgazdag választ ad a trópusi klíma és a személyes történetek adta kihívásokra.
Az első gondolat, amely meghatározta a Casa Tao-t, az árnyék visszatérő szerepe: nem pusztán részleges fényhiányként, hanem érzékelhető-élhető térként, amely a trópusi napos-párás klímában igazi menedék lehet. Gustavo, a tulajdonos Puerto Vallartában nőtt fel, ahol a nap és a páratartalom természetes kihívást jelentett – így az árnyék, a hűvös légtér és a szél szerepe korán tudatosult.
Emellett Gustavo felesége, Cynthia, és két lányuk Japánban tett utazásukkal és ottani térélményeikkel is hozzájárultak a tervezéshez: olyan otthont szerettek volna, ahol „úgy érezzük magunkat, mintha egy japán múzeumban élnénk”. Ez a két irány, az éghajlati szükségszerűség és a személyes emlékek kerültek össze az építészetben, és a HW Studio válasza egy visszafogott, meditatív, térben és anyagban fegyelmezett forma lett.
A telek nem nyújt különleges panorámát az óceán felé, szemben egy ligetes terület található, amelyen keresztül a közelben átáramlik a szél, és érezhető a növényzet frissessége is. A HW Studio ezt lehetőségként használta fel: a ház nem közvetlenül az utcára vagy az óceánra néz, hanem ferde, indirekt orientációval kapcsolódik a környezethez, így árnyékosabb, hűvösebb mikroklíma alakul ki.
A térszervezési elvek a következők voltak:
- Az alsó szint tömör podesztként viselkedik: itt találhatók a hálószobák, a garázs és a kiszolgáló helyiségek.
- A felső szint egy könnyedebb, dupla belmagasságú „doboz”, amely a társas tereknek ad otthont, és a levegőben lebegve a fakorona szintjéhez közel nyit a szél és a növényzet felé.
- A hálórészek belső udvar köré szerveződnek: ez a tér segíti a keresztszellőzést, és a homlokzati hőterhelést minimalizálja.
- Az épület külső kapcsolata tudatosan korlátozott: a homlokzat nem a szomszédságra nyílik látványos üvegfallal, hanem indirekt módon kommunikál a környezettel.
Ez a szervezés nem pusztán esztétikai döntés, hanem klimatológiai stratégia is, hiszen az alsó szint tömege hőtárolóként működik, a felső szint pedig friss levegőt, kilátást és könnyedséget nyújt.
Az épületben markáns anyag- és fénykezelés nyilvánul meg. A felületek többsége nyers beton, ami idővel patinásodó őszinte felületként jelenik meg, ezek visszafogják a fényvisszaverődést, és finom átmeneteket hoznak a fény-árnyék viszonyban.
„Szerettük volna, ha az anyagban leülepedik a fény, ahelyett, hogy visszaverődne" – hangsúlyozták az építészek. A nyílások és üvegezések mélyen hátrahúzódnak a falakban, az eltolt homlokzati síkok révén a belső terekben inkább lágy penumbra* (félárnyék) alakul ki, mint direkt erős fény. Az árnyék nem csak hő- és fénycsökkentő szerepet játszik, hanem egyben atmoszférikus fókusz is: az épület belső világa meditatív, megállásra ösztönző karaktert kap.
A trópusi partvidéki klíma nagy hőterheléssel, magas páratartalommal jár, ezekre reagálva a Casa Tao számos passzív stratégiai elemet alkalmaz.
A lakóterek alatt, földszinten koncentrált hálószobák köré szervezett udvar lehetővé teszi az intenzívebb keresztszellőzést és az árnyékosabb belső mikroklímát. A következő, felemelt szint növeli a légcserét, a fakorona fölötti platformnak köszönhetően a házban friss légmozgások jönnek létre anélkül, hogy az erős napsugárzás közvetlenül érné.
A homlokzati üvegezések visszafogottak, mélyebb takarásokkal és indirekt orientációval, így a napenergia-nyereség csökkenthető, és a fény beáramlása kontrolláltabb. A nagy tömegű beton hőtárolóként működik: nappal elnyeli, este és éjjel fokozatosan leadja a hőt, kiegyenlítve a napi hőingadozásokat.
A Casa Tao nem csupán ház, hanem egy meghatározott életmódhoz igazodó belső világ. Az érkezés már egy átgondolt folyamat első lépése. Az ívelt fal és a kertben álló fa kompozíciója fogadja a látogatót, és nem a látványra, hanem a titkok feltárására invitál finoman.
A belső udvar, az árnyékolt teraszok és az emelt platformok mind abból a célból jöttek létre, hogy ne csak átélni lehessen a helyet, hanem a lelassított időben megélni, figyelni a fényt, az árnyékot, a levegő mozgását.
A japán esztétika és a tervezési programban megfogalmazott „lakás mint múzeum” elvárása nem öncélú formalizmus, hanem az egyszerűség, a csend és a tiszta geometria térélményének szándéka.
A Casa Tao egy olyan házmodell, amelyben az építészet nem a látványosságra törekszik, hanem a belső élményre, a klimatikus alkalmazkodásra és a személyes emlékek megjelenítésére. A megoldásban egyszerre jelentkezik az éghajlati tudatosság, a minimalista forma, az árnyék-léptékű térszervezés és a materiális finomság.
Képek: v2com / Gustavo Quiroz, Hugo Tirso Domínguez, César Belio
*Eredetileg a "penumbra" kifejezést a csillagászatban használták egy holdfogyatkozás során a Hold árnyékának olyan zónájára, ahol nem látható teljesen sötét árnyék.
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
