49-60 megjelenítése a(z) 405 elemből.
A tűzvédelem témakörét jártuk körül a novemberi Építész Tervezői Napon

Hagyományosan az év utolsó Tervezői Napján kerül terítékre a tűzvédelem, a szerkezeti és részletkialakítások új megoldásai, a jogszabályi környezet változása. Idén sem volt másképp: Takács Lajos, Veresné Rauscher Judit és Szikra Csaba tudományos előadását gyártói, elsősorban tűzgátló szerkezetekkel, nyílászárókkal, kapukkal foglalkozó prezentációk egészítették ki. 

Kihirdették a Prima Primissima díj 2021. évi jelöltjeit

Idén is kiemelt figyelem övezi a 19 éves Prima Primissima Díjat, a tervek szerint decemberben ismét sor kerülhet a díjátadóra. A hagyományoknak megfelelően a jelöltek listáján a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek. A közönség újra lehetőséget kap a szavazásra, a Prima jelöltekre is lehet majd voksolni.

Nemzetközi Építészkongresszus 2021: Melyik múlt vezet jövőnkbe?

Korlátozott számban még kaphatók belépőjegyek a jövő heti, július 2-i Nemzetközi Építészkongresszusra, melyről korábban már küldtünk Önnek értesítést. Ha érdeklik az előadások – az előadókról alább bővebb információt is küldünk –, akkor érdemes most jelentkeznie, hogy biztosítsa a helyét a konferencián! Mint ahogy azt előző levelünkben is írtuk, a rendezvényen – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – védettségi igazolvány felmutatásával lehet részt venni.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások