A műemlékvédelem szűkülő körei Pécsett 1951 és 2020 között – 13. rész

Az egykoron védett, mára elbontott objektumok. A városfalhoz tapadó belvárosi területek

Papnövelde u. 1. sz. alatti gondnokház és gazdasági épület

A telek közvetlenül az egykori északi városkapu mellett, nyugati irányban található, a Hunyadi út és az alagút déli találkozásánál. A különböző telekrekonstrukciók és forrásösszeírások alapján tudjuk, hogy 1722-ben a telken már állt egy épület a nyugati oldalon a városfal mentén.[1] Ennek pontos helyzete nem meghatározott, azonban valószínű, hogy a korábbi telekviszonyok miatt a vizsgált gondnokház kontúrjától jóval keletebbre húzódott a 18. századi épület.[2]

A telek délnyugati részén 1742 és 1746 között felépült a papi szeminárium kétszintes tömbje. Az 1777 körüli Duplatre-féle térképen ez az állapot látható, ugyanakkor a városfal mellett, a telek északi részén nem látható épület, tehát városfal menti házat időközben elbontották.

Az 1791-ben kelet felé meghosszabbított szemináriumi épület hadikórházként működött 1809-ben, majd 1813-ban lett ismételten a szeminárium háza lett.

Az 1865-ös kataszteri térképen a Papnövelde utca mentén húzódó déli szárny, tőle északra a középső teraszon kert és udvar látható. Az ún. gondnokház is jelen van a térképen a telek északnyugati oldalán. Az északi telekhatáron egy téglalap alaprajzú épület látható, mely valamikor a 19. század elején épülhetett. A térképen halványabb színnel jelölték a következő évtizedek bővítéseit. 1872-ben elkészült az udvari keresztszárny, majd 1883-ban a nyugati szárny is a kápolnával.

1893-ban a gondnokház melletti, szintén a városfalhoz simuló istállót átépítették, valamint Schlauch Imre tervei alapján megépült a díszterem és a társalgó.

A második világháború után, 1958-ban kerül sor az épületek műemléki védelem alá helyezésére. A tárgyi épületben Állami Gyógypedagógiai Intézet működik. Az 1960-as Távlati terv ezt a funkciót nem tartja ideálisnak. Ebben a forrásban az udvari épületről nem történik említés, viszont érdekesség, hogy egyes térképeken – pl. 1980-as RRT. vagy a 2000 k. szabályozási terv – műemléki megjelölés (M) került az épületre, miközben tudjuk, hogy 1967-től kezdve több terv született az északi épületsor szanálására.[3]

A városfalhoz tapadó földszintes épület leírásánál az utolsó ismert fizikai megjelenéséből indulunk ki. Az épület egyes felmenő szerkezetei valószínűsíthetően a 19. század elejéről származnak, tehát csaknem kétszáz évesek voltak elbontásukkor. Fennállása alatt az épület több módosításon esett át mind alaprajzilag, mind homlokzati kialakítás szempontjából. Az elbontása előtti állapotban az udvari egy 5-nyílástengelyes homlokzat volt, középső axisban íves záródású bejárattal. Keleti oldalán garázsépület foglalt helyet. Ezen együttes mellett, szintén keletre állt a kétszintes könyvtárépület. Az épület utcai, egyben nyugati homlokzata 2-nyílástengelyes volt, földszinten egyenes záródású ablakokkal, valamint az oromzatban egy ovális nyílással. Ezen utóbbinak semmilyen történeti előzménye nem volt, a korábbi féltető aszimmetrikus kontyolt nyeregtetőre történő cseréjekor alakították ki 1998-ban, amikor az épület végérvényesen visszakerült korábbi tulajdonosához, az egyházmegyéhez. A 20. század végi átépítés kétségkívül egy karakteres formát teremtett. Az épülettől északra álló házsor, a Kálvária utca eleje már az 1980-as évek elején elbontásra került, így a városfalon túlnyúló féltető látványa kissé idegenül hatott.[4]

A 2016-ban a Szent Mór Gimnázium telkének belső tömbjébe megtervezett sportcsarnok kivitelezési munkái közben, végeredményben helyhiányra hivatkozva vált szükségessé a műemléki telken meglévő, de igazoltan védelemmel nem rendelkező épület elbontására.

Műemlékvédelmi szempontból fontos, hogy az elbontásra kerülő épületrész boltvállai statikai és szempontból megőrzésre kerültek, így most a felújított városfallal együtt láthatóak és egy szép teresedés alakult ki az iskolaudvaron. A középkori városfal kétoldali bemutatása mindenképpen érték, melynek lelépcsőztetett falkoronája a nyugati oldalon már meglévő szakaszhoz hasonul. Ugyanakkor az a bontási munkákat támadó ellenvélemény is tartalmaz igazságot, mely szerint ismételten egy karakteres épület tűnt el a belvárosi épületegyüttesből, melynek hangsúlyozottan inkább történeti, mintsem műemléki értéke volt, hiszen bizonyíthatóan konkrét jogi védelem alatt sohasem állt. Feltéve, ha eltekintünk attól, hogy 1958-ban a műemléki védelem alá helyezés ingatlanokat érintett és nem csak egyes épületeket.

Ezen a ponton, amikor egyfajta mementót is állítunk ennek az épületnek, érdemes azon elgondolkodni, hogy melyik korszakban pontosan mire terjedt ki a védelem. Az 1949. évi törvényerejű rendelet az ingatlanalapú védelmet rendelte el[5], tehát álláspontom szerint nem elrugaszkodott az a nézet, hogy ami az ingatlanon megtalálható építmény volt, az az ingatlan védelmével automatikusan műemléki védettséget kapott.

Ezért nem biztos, hogy helyénvalóak azok a mai elképzelések, hogy a védési dokumentációkból akarjuk megtudni, hogy mi került védelem alá 1958-ban. 1958-ban ugyanis nem létezett a mai értelemben vett védési dokumentáció, ilyenre – legalábbis ebben a konkrét esetben – létezése hiányában nem hivatkozhatott a kutató. Ahogy 1951-ben, úgy 1958-ban is listák születtek, amelyekre történnek is utalások a védések elrendelése kapcsán.[6]

Mindenesetre az megállapítható, hogy egy történeti értékkel bíró, igaz, már jelentősen átépített karakteres épület tűnt el ismételten a városképből, ráadásul a város egyik meghatározó pontján.