sebesp | 2021.01.15

Mohamed Bin Salman, szaúdi koronaherceg, a Vörös-tenger partján megvalósuló 170 kilométer hosszan elnyúló, autóktól, utaktól, és nem utolsósorban szén-dioxid-kibocsátástól mentes város építését jelentette be, mely a The Line, azaz A Vonal nevet kapta.

A Vonal teljesen karbonsemleges lenne, ami azt jelenti, hogy nem bocsát ki szén-dioxidot, és lakói öt perces sétával minden olyan helyet el tudnak majd érni, ami elengedhetetlen napi tevékenységeikhez. Szükség esetén a teljesen autómentes Vonal egyik végétől a másikig is elutazhatnak akár 20 perc alatt. Ennek elérése érdekében a nagysebességű közlekedés, a közüzemi szolgáltatások, a digitális infrastruktúra és a logisztika észrevétlenül integrálódik a kijelölt terekbe, amelyek láthatatlan rétegben futnak a vonal mentén.

A meglehetősen vázlatos koncepció mesterséges intelligencia (AI) által vezetett járműveket, nagy sebességű földalatti személy- és teherszállítást vizionál. A föld feletti "gyalogos réteget" két földalatti réteg támogatja majd. Az infrastruktúrát magába rejtő "szolgáltató réteg" szintje közvetlenül a föld alatt kapna helyet, ez alatt elhelyezkedő "gerinc réteg" biztosítaná a közlekedést a település moduljai között.

Ez a gerinc köti majd össze a különféle közösségeket, amelyek Neom elképzelése szerint egymillió lakosnak adnak otthont a 170 kilométer hosszan elnyúló településen. A Neom fejlesztői szerint a vonal egyik végéből a másikba történő szállítás soha nem fog 20 percnél tovább tartani.

Bin Salman a projektet a szennyezésre és a közlekedési balesetekre adott válaszként fogalmazta meg. Érvelése szerint 2050-re a munkába ingázás időtartama megduplázódik, akkorra egymilliárd embernek kell áttelepülnie a növekvő CO2-kibocsátás és emelkedő tengerszint miatt. Az emberek 90 százaléka szennyezett levegőt szív majd be. Ennek ellensúlyozására a Vonal-ban az épületek karbon-pozitívak lesznek, tiszta energiával működnek. A fejlesztők szerint a vonal elrendezése azt jelenti, hogy a régióban, amely egy kulcsfontosságú kereskedelmi útvonalon helyezkedik el, a földterület 95 százaléka érintetlenül maradhat.

Az alacsony kibocsájtást elsősorban magas szintű adatfeldolgozásra épülő technológiák bevezetésével érnék el. A mesterséges intelligencia által vezérelt szállítást masszív adathasznosítás teszi lehetővé. A The Line fejlesztői azt mondják, hogy közösségei "kognitívok" lesznek, és az AI működteti majd őket, amely folyamatosan tanulja fogja, hogyan könnyíthetők az élet előre jelezhető dolgai.

Ha ez a meglehetősen bizarr elképzelés megvalósul 2025-re a tervezett 500 milliárd dollárból, a fejlesztők szerint civilizációs forradalomnak lehetünk szemtanúi, mely az embereket helyezi előtérbe egy végtelen hosszúnak tűnő vonal mentén, mely elvezet a semmiből a semmibe.

Videó:

Forrás: dezeen.com, Youtube

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások