hír épületek cikk

Átadták a Toldy Ferenc Kórház új épületét Cegléden

d.adel | 2026.04.08. 15:57

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház új járóbeteg-szakrendelő épületét, amely az Egészséges Budapest Program, valamint a Pest Megyei Területfejlesztési Program keretében valósult meg.

A több mint ötmilliárd forint összköltségvetésű beruházás célja a korábban külső telephelyeken működő szakrendelések és a tüdőgondozó integrálása egy modern, 21. századi igényeknek megfelelő központi létesítménybe.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megköszönte Földi László országgyűlési képviselő kitartó munkáját az épület felújítását illetően. Mint elmondta, 91 kórház és 103 rendelőintézet újult meg vagy épült 690 millió forintból az elmúlt években Magyarországon, továbbá több mint 100 mentőállomás is megújult.

A projekt során a ceglédi kórház Törteli úti telephelyének nyugati végén található, leromlott állapotú épületeket elbontották, hogy helyükön egy akadálymentes, négyszintes, összesen 2 535 m2 nettó alapterületű komplexum jöhessen létre. Az Építési és Közlekedési Minisztérium megvalósításában, a DENCO Kft. kivitelezésével elkészült épület földszintjén kapott helyet a külön bejárattal rendelkező tüdőgondozó, a tornaterem, valamint a fizikoterápiás kezelők. Az emeleti szinteken a legkülönfélébb szakellátások – köztük kardiológia, onkológia, nőgyógyászat, urológia és pszichiátria – mellett az adminisztratív és kiszolgáló funkciók is helyet kaptak. A beruházás nem korlátozódott csupán az épületre: a környezetrendezés keretében 133 új vagy megújított parkolóhelyet alakítottak ki, új közúti csatlakozás és transzformátorállomás épült, valamint megújultak a zöldfelületek és a gyalogos utak is. A projekt teljes bruttó költsége 5 055 830 576 forintot tett ki, amely magában foglalja a tervezést, a kivitelezést, a közműfejlesztést és az eszközbeszerzéseket is.

Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára az építészet emberek életére gyakorolt hatását emelte ki. Leromlott kórházak, elhanyagolt közterek jellemezték a vidéket a 16 éve bekövetkezett fordulatig, de következetesen elindult az a munka, melynek iránya egyértelműen meghatározza egy közösség sorsát. Egy ország minősége abban is mérhető, hogy milyen tereket hoz létre állampolgárai számára. A kórházban az építészet a gyógyítás része, mely a maga részével is hozzájárul a gyógyuláshoz, melyet már kutatások is igazolnak. Az épített környezet minőségét folyamatosan szem előtt tartva újítottunk meg közel 100 kórházat az elmúlt 10 évben, főként vidéki városokban – hangsúlyozta az országos főépítész.

Bár a kivitelezési szakasz lezárult, az orvostechnikai eszközök beszerzése még folyamatban van. A rendeltetésszerű használathoz szükséges mobil bútorokat és informatikai eszközöket már telepítették, a 638 darab új orvostechnikai eszköz – köztük 4D ultrahangok és terápiás gépek – szállítása pedig több ütemben, várhatóan idén befejeződik. A betegellátás folytonosságát szem előtt tartva a beköltözés több hetet vesz igénybe. A kórház tájékoztatása szerint a szakrendelések – szükség esetén a meglévő eszközök átcsoportosításával – hamarosan megkezdhetik működésüket az új falak között. Az új szakrendelővel Cegléd és térségének lakossága számára egy magas szakmai színvonalú, minőségi egészségügyi környezet vált elérhetővé.

Forrás: sajtóközlemény, Építési és Közlekedési Minisztérium

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...