hír épületek látogatóközpont Őriszentpéter Őrségi Nemzeti Park

Átadták az Őrségi Nemzeti Park fogadóépületét és látogatóközpontját

d.adel | 2018.07.02
Átadták pénteken az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság új látogató- és fogadóközpontját a Vas megyei Őriszentpéteren.

A több mint 734 millió Ft értékű fejlesztést, amely elsősorban az Őrség és a hozzá tartozó Natura 2000-es területek étékeinek bemutatását szolgálja, Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára avatta fel. Hangsúlyozta: a beruházás részeként méltóbb körülmények közé költözhetett a nemzeti park igazgatósága is.

Elmondta, hogy a kormány az utóbbi években 38 milliárd Ft-ot fordított az Új Széchenyi Terv Környezet és energia  operatív program keretéből kifejezetten természetvédelmi fejlesztésekre, aminek köszönhetően 100 ezer hektárnyi területen javulhat a természeti környezet állapota. Rácz András kiemelte, hogy  az Őrségi Nemzeti Park igazgatósága  jelenleg is 11 pályázatot valósít meg, összesen 2,8 milliárd Ft értékben. Utalt arra, hogy az igazgatóság működési területén 15 Natura 2000 természetvédelmi besorolású terület található, mintegy 100 ezer hektárnyi kiterjedéssel.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az őrségi nemzeti park megalakítása már az 1970-es években felmerült, de létrejöttét szavai szerint politikai okokból hátráltatták. Végül 2002-ben az ország legkisebb nemzeti parkjaként alakult meg, nagyon kis létszámmal, alkalmas székház és infrastruktúra nélkül. A nemzeti park területe az évek során jelentősen bővült, szakembereinek száma is csaknem megduplázódott, éppen ezért hiánypótló volt a fejlesztés – mondta. Hozzátette: az Őrség ma már Magyarország emblematikus természetvédelmi területévé vált, a nemzeti park igazgatósága pedig olyan tevékenységeket is felvállalt – például a magyartarka marha és a muraközi ló génállományának megőrzését –, amelyek országosan is egyedülállóvá teszik az itt folyó munkát.

Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója ismertette, hogy a fogadóépület és a látogatóközpont építése 2017-ben kezdődött meg, mindkét épületben közösségi- és kiállítóterek létesültek, amelyek lehetővé teszik például azt is, hogy ne csupán látogatókat fogadjanak, de akár Natura 2000 szemináriumokat is tartsanak.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...