sebesp | 2019.03.03
Sheila O'Donnell-nek a Közép-európai Egyetem építészeti munkáiért ítélték oda a Women in Architecture (WIA) Architect of the Year díjat, míg a 43 éves kínai Xu Tiantian a feltörekvő építészeket elismerő Moira Gemmill díjat kapta.

Az Architectural Review és az Architect's Journal gondozásában évente odaítélt elismerést március 1-én a londoni Savoy-ban rendezett fogadás keretében adták át. Sheila O’Donnell az O'Donnell + Tuomey társalapítója a budapesti Közép-európai Egyetem átalakításával érdemelte ki a díjat.

Három másik jelölttel került a döntőbe: Ellen van Loon OMA partner a dohai Katar Nemzeti Könyvtárral, Eva Prats a Flores & Prats-ból a Palma de Mallorcán épült Casal Balaguer Kulturális Központtal, és Carme Pigem 2017-es Pritzker-díjnyertes RCR Arquitectes irodából a genti De Krook Könyvtárral volt még versenyben.

A zsűri értékelése szerint O'Donnellnek a Közép-európai Egyetem tervezésén végzett szenvedélyes munkája kivételesen magas színvonalú épületet eredményezett, amelyért nyilvánvalóan keményen harcolt. A projekt második ütemét határozatlan időre elnapolták, miután az egyetem bejelentette, hogy a kormány nyomására a legtöbb kurzusát áthelyezi Magyarországról.

"Van valami különös abban, hogy kizárólag nők egy csoportja beszél az építészetről. A reflektorfény rávilágít egy még mindig fennálló problémára. Amíg el nem érjük az egyenlő díjazást, és a többi probléma megoldását, még mindig szükségünk van a WIA-díjakra." – mondta Sheila O'Donnell a díj átvételekor.

Xu Tiantian munkái az „építészeti akupunktúra” ötletére összpontosítanak Kínában, Songyang megyében. A projektek közé tartozik a DnA's Dushan szabadidős központ, egy híd, amely összeköti Shimeny és Shimenyu falvakat, egy cukorgyárat, a Hakka Indenture Múzeumot, tofugyárat és a Wang Jing Emlékcsarnokot.

Forrás: Architects' Journal

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások