hír épületek Budapest Nemzeti Lovarda

Egymillió-nyolcszázezerért épül a nemzet lovardájának minden négyzetmétere

sebesp | 2016.08.25. 09:46
Az EU-s közbeszerzési értesítő legfrissebb számában megjelent eredménytájékoztató szerint a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. augusztus 15-én kötött szerződést a kivitelezőkkel.

A West Bau Hungária Kft. és a Laki Épületszobrász Zrt. nettó 3,479 milliárd forintért építi újjá a királyi lovardát a Budai Vár területén található Csikós udvarban.

A lovarda alapterülete 1 912 négyzetméter lesz, és az építkezés keretén belül a nyertes cégek talajszilárdítási és közműkiváltási munkákat is fognak végezni. A Nemzeti Hauszmann Terv keretében készülő beruházást teljes egészében a költségvetésből finanszírozza az állam, a munkálatok előreláthatólag 400 napig, vagyis kicsit több mint egy évig fognak tartani.

A nyílt közbeszerzésre az eredménytájékoztató szerint összesen négyen tettek ajánlatot, de a megrendelő Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. csak a két nyertes nevét hozta nyilvánosságra.

A győri West Bau Kft-ről többször írtunk már korábban: ez a cég építi többek között a Nemzeti Lovardát is 2,5 milliárd forintért, a dunakeszi iskolát 3 milliárdért, de a fertődi kastély felújításánál, a Várkert Bazár rekonstrukciójánál és a stadionépítéseknél is találkozhattunk a nevével.

A Laki Épületszobrász Zrt. korábban részt vett a Keleti Pályaudvar Lotz Csarnoka, a Vígszínház, a Szépművészeti Múzeum és a keszthelyi Festetics-kastély felújításában is, legutóbb pedig a Fekete György-féle Magyar Művészeti Akadémia bízta meg őket a Hild-villa rekonstrukciójával 824 millió forintért.


Forrás: Átlátszó.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...