hír épületek Budapest tervek építési engedély projektek Testnevelési Egyetem TSPC Csoport campusfejlesztés

Elindul Buda nagyszabású campusfejlesztése

a TSPC tervei szerint valósul meg a Csörsz utcai tömb


TSPC Csoport | 2020.08.06

Augusztus első napjaiban építési engedélyt kapott Buda legnagyobb campusfejlesztésének második üteme: a Csörsz utcai sportpályák és multicsarnok építése heteken belül elkezdődhet. A Testnevelési Egyetem fejlesztése a Portfolio kimutatása szerint Budapest tíz legértékesebb folyamatban lévő projektje között szerepel.

A több ütemben megvalósuló Testnevelési Egyetem campusfejlesztés most látványos résszel folytatódik. Ahogy az a tavaly bemutatott látványterveken látható, a BAH-csomópont felé zöld öböllel és fasorral, éjszaka pedig egy különleges, LED-világítású kerítéssel, az úgynevezett kolonnáddal épülő campus nappal és éjjel is hozzátesz majd Budapest városképéhez. A most megkapott építési engedély forgalmi változást is hoz a környék életébe, melyet a Magyar Közlöny részletez.

A Csörsz utcai területen található majd egy 400 méteres, nyolcsávos, szabadtéri atlétikapálya, az élőfüves, NB1-es méretű futballpálya és a két kültéri teniszpálya mellett a campus része lesz még egy 1500 fős lelátóval rendelkező multicsarnok, amely kézilabda, kosárlabda, röplabda és torna gyakorlására és versenyfunkcióra egyaránt használható. A csarnokhoz tartozó előtér alkalmas lesz egyetemi rendezvények megtartására. A területen 200 férőhelyes teremgarázs, illetve egy 700 négyzetméteres kondicionáló terem is létesül majd.

A projektben különleges tervezési elemként szerepelt a BAH-csomópont felőli speciális kerítés, mely a kolonnád nevet kapta. A kolonnád egy raszteres dinamikájú hullámzó íves határoló motívum, mely lendületével a BAH-csomópont forgalmára reflektál. A tervezési elem egyben egy helyenként 6 méter magas támfal is, melynek tereppel való csatlakozása folyamatosan változik. A kolonnád tervezése során a TSPC szakemberei a BIM-technológiát használták, és ötvözték azt a szakmai tapasztalatot, amelyet korábbi sportlétesítmények, például az EYOF sportpályái vagy a szegedi uszoda tervezésekor szereztek.

A megrendelő Testnevelési Egyetem a sportpályák fejlesztésénél kiemelt szempontként jelölte meg, hogy a campus létesítményei alkalmasak legyenek fogyatékkal élő hallgatóinak oktatására, így támogatva akár a paralimpiai felkészülést is. Az oktatási egységekben mozgáselemző szobákat alakítottak ki a tervezők, speciális oktatástechnológiai berendezésekkel. A tömb fejlesztésével az Egyetem oktatói és hallgatói egyetemi ranghoz méltó épített környezetben, modern előírásoknak megfelelő körülmények között végezhetik majd munkájukat. A BAH-csomópont a fejlesztéssel zöld és gyalogosbarát megoldásokkal gazdagodik, a Testnevelési Egyetem pedig egy egyedülálló, modern, 3D-technológia segítségével tervezett komplex felhasználású területet kap.

Ilyen lesz a Csörsz utcai tömb:

  • 400 méteres, 8 sávos szabadtéri atlétika pálya beépített sportszerekkel, ugrópályával, sportvilágítással, emelkedő futósávval
  • 66×105 méteres műfüves futballpálya, 200 fős lelátóval
  • 200 férőhelyes teremgarázs motortárolóval, elektromos töltőkkel
  • 2 db kültéri teniszpálya
  • sportcsarnok, ami ki tudja szolgálni a sportágakat verseny és gyakorló funkciókkal, csapatöltözőkkel (kézilabda, kosárlabda, röplabda, torna)
  • VIP szeminárium, büfével
  • kondicionáló terem (718 m2), elválasztható edzőteremmel (214 m2)

Stáblista:

  • Megbízó: Testnevelési Egyetem
  • Generáltervező: TSPC Kft.
  • Felelős építész tervező: Kádár Mihály, Könözsi Szilvia TSPC Kft.
  • Projektvezető építész: Faltusz Csaba TSPC Kft.
 
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár



Építési megoldások