hír tervek Gellérthegy Rácz fürdő sikló Walton

Elkezdték a gellérthegyi sikló építését


donkanyar | 2018.09.26
A területrendezés első lépcsőjeként – miután a Főtáv több csövet megerősített és áthelyezett – most a régészeken a sor.

A hegy lábánál, az Erzsébet híd budai hídfőjénél egyre növekvő földkupacok jelzik az építkezés elindulását. A híd környéki munkagödrökről már korábban megjelent, hogy a Főtáv egyik beruházásának a részei, azonban ezzel párhuzamosan a siklóprojekt régészeti feltárása is elindult a területen.

A Gellérthegyre tervezett sikló megépítése már a XIX. században is felmerült. A kilencvenes években újramelegítették az ötletet, és azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal rendre felmerül a sikló megépítése. A siklóprojekt a Gellérthegyi Sikló Beruházó és Szolgáltató Kft-hez kötődik, amely név- és számos tulajdonosváltáson esett át, mióta 2004-ben megállapodott a fővárosi önkormányzattal a sikló építéséről. A szerződés azóta is hatályos, a cég szerint minden szükséges engedély a rendelkezésükre áll, és most ismét elindulnak az egyeztetések a budapesti városvezetéssel.

“Az alapszerződés frissítése óta eltelt 8-9 év, és az idő múlásából adódó apró technikai kérdésekről kell egyeztetni, mivel a tervek lényegében nem változtak” – mondta a G7-nek Walton Imre, a cég ügyvezetője.

Walton Imre építész már 2006-ban is feltűnt a siklónál, amikor projektgazda volt, azaz ő felelt a tervezésért és az engedélyekért. 2012-ig dolgozott ezen, amikor megbicsaklott a projekt a szomszédos Rác gyógyfürdő megoldatlan jogi helyzete miatt, majd közel egy éve tért vissza.

A sikló környéki fejlesztésekről az alábbiakat árulták el a befektetők:
A sikló a Hegyalja út elejénél, a hegy gyomrában kialakított megállóból indulna, és a Citadella sétánynál lenne a másik állomása.
A budavári siklóval ellentétben egy pálya lenne, középen egy kitérővel. Az első, meredekebb szakaszon az Orom utca vonaláig a föld alatt futna, az onnantól kezdődő lankásabb szakaszon pedig a földfelszín felett.
Már 2007-ben, az engedélyeztetésnél eldőlt, hogy a két siklókocsit egy olasz cég, a Leitner szállítaná. Egy kabinba 40 ember fér be, az elméleti menetidő pedig alig több mint egy perc (egészen pontosan 72 másodperc).
A hegy aljában lévő állomás közelében egy buszparkoló épülne, ahol 13 busz férne el (a Citadellánál 12 férőhelyes a kapacitás). Az Index korábban azt írta, hogy a sikló indulása után a buszok már nem is mehetnének fel a Citadellához, de ez a főváros kompetenciája, amely nem reagált a G7 kérdéseire.

Az Erzsébet hídról lejövő felüljáró alá egy pavilonszerű épületet terveznek, ahol kávézó és két kisebb üzlet is lenne.
A projekt további részleteiről nem kívántak nyilatkozni a beruházók a G7 lapnak, és a tulajdonosi struktúrában még az elmúlt hetekben is volt változás. Az valószínű, hogy a projekt minimum 4,5 milliárd forintba kerül majd – a jelenlegi állás szerint.

A G7 (Fabók Bálint) cikke itt olvasható

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások