hír épületek Magyar Építészeti Múzeum Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ

Erőltetett menetben valósulhat meg az Építészeti Múzeum

sebesp | 2020.06.05. 09:53

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a Városligeti fasor 9–13. szám alatti ingatlanon kialakítandó Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ megvalósítását.

A kormány még 2017-ben döntött arról, hogy az egykori BM kórház épületeibe költöztetik a Magyar Művészeti Akadémia fenntartása alatt álló Magyar Építészeti Múzeumot, és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központtal bővítik ki. A Magyar Közlönyben most megjelent döntés értelmében a projekt kiemelt jelentőségű lett, koordinációs feladatokat ellátó kormánymegbízottként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottat jelölte ki. A beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükséges eljárásokat gyorsított eljárásban kell lefolytatniuk a hatóságoknak, településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, továbbá településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

A nagyméretű összevont telken több épület is áll. A 9-es szám alatti Dr. Herzl Manó 1897-ben megnyitott szanatóriumát Quittner Zsigmond tervezte, az ő tervei alapján építették a Gresham-palotát is. Az épület több kisebb-nagyobb átalakításon esett át a 20. században. A 11. számú telken pedig Glück János építtetett 1887-ben egy vízgyógy-intézetet, melyet később több ízben bővítettek.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló rendeletből az építkezésre vonatkozó további részletek nem derülnek ki.

 

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...