Vannak olyan történetek, amelyek a nagy cethal gyomrának misztikus világába vezetnek, mások onnan indulnak.

Egy könyvtár kapu nemcsak a tudás, de a misztikumok világa felé is, hiszen egy jó regény kézbevétele megindítja a fantáziát, új dimenziókba repítheti az olvasót. Talán ez a gondolat is mozgatta a norvég Helen & Hard építészeit amikor a Vennesla-ban felépült könyvtár tervein kezdtek dolgozni. A kissé megfáradt modernista városközponti házsorba illesztett, szabadon formált foghíjbeépítés már utcai homlokzatával is magára vonja a tekintetet, és élményeket ígér annak, aki enged a csábításnak, és belép az új épületbe. Egybefüggő üvegfelület helyezi vizuálisan is publikus pozícióba a helyet, melynek belsejében egyetlen lendületes amorf csarnok fogadja az érkezőt. A 27 egyedileg formált borda által formált belső tér ugyan már ismerős lehet a legnépszerűbb hazai fejlesztésű építészeti tervező szoftver legújabb verzióját használó építészeknek, de erről a Dél-Norvégia hegyei között megbújó kisváros lakó mit sem sejtenek. Az organikusan formált bordák „hibrid” elemek, melyek egyszerre foglalják magukba a tartószerkezetet, gépészetet és a bútorozás beépített elemeit. Felületi kialakításuknak is fontos szerepe van a belső tér működése szempontjából, többrétegű hangelnyelő felületük mögül áramlik ki a szellőző levegő. A különleges integrált megoldás eredményeképpen nem a bútorozás dominálja az épület belsejét, ahogyan azt könyvtár esetében várnánk, hanem a szobrászian formált fafelületek határozzák meg a látványt.

Vennesla új könyvtára kávéházat, találkozó-beszélgető helyeket, és adminisztrációs helyiségeket is magában foglal, egyúttal összeköt egy oktatási központot a korábbi közösségi házzal, így komplex kulturális funkciócsoportot hozva létre a város főteréhez kapcsolódóan. Az épület energiahatékonysági szempontból is kiváló, a norvég előírások szerinti A kategóriát érte el.

A Helen & Hard irodát 1996-ban alapította Siv Helene Stangeland norvég és Reinhard Kropf osztrák építész Stavangerben. Munkáik között a családi háztól a közösségi épületeken keresztül a rendezési tervekig sokminden megtalálható. Számos nemzetközi elismerést kaptak, és több kiállításon is szerepeltek világszerte.

Képek: Erieta Attali

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...