hír miskolc mg építész kft

Nemzetközi díjat ért a Miskolci Egyetem új innovációs központja

Big See Award 2021 díjazott a miskolci FIEK


Ongrádi | 2021.06.18

A Miskolci Egyetem kampuszán álló, 1960-as években épült műhelycsarnok tereinek újrafogalmazása a Délkelet-Európa legjobb kreatív projektjeit felvonultató Big See Award Építészet kategóriájának díját nyerte el, és esélyes a 2021 októberében odaítélt fődíjra is.

Az újonnan létesült Korszerű anyagok és Intelligens Technológiák Felsőoktatási Ipari Együttműködési Központnak (FIEK) otthont adó épületben új kutatóhelyek létesültek, valamint egy innovációs és startup-központ kapott benne helyet, a rekonstrukció eredményeképpen pedig a funkciót tükröző fiatalos, inspiráló, a kreatív energiákat erősítő, ugyanakkor reprezentációra is alkalmas terek születtek. A 2019-ben befejeződött átalakítás terveit a budapesti MG Építész Kft. jegyzi. A 2018-ban elindított Big See Award jelenleg a régió 21 országának munkáit díjazza, célja, hogy a kreatív szektoron belül elősegítse a határokon átívelő együttműködési stratégiákat. Az elismerést 6 kategóriában ítéli oda a nemzetközi zsűri, az október-november között zajló Month of Design keretében pedig kiosztják majd az egyes kategóriák fődíjait (Grand Prix) is, amelyre a miskolci porjekt is esélyes!

A korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák, valamint intelligens irányítási és automatizálási rendszerek kifejlesztése áll annak az együttműködésnek a fókuszában, amely az ipar szereplői és a Miskolci Egyetem között valósult meg. Ennek keretében jött létre a Korszerű anyagok és Intelligens Technológiák Felsőoktatási Ipari Együttműködési Központ, röviden FIEK, amelynek tereit az 1962-ben épült Labor-műhelycsarnok épületében alakították ki. A FIEK célja az ipar szereplői és az egyetem kutatási hálózatának összekapcsolása, a fejlett technológiákat alkalmazó nagyvállalatok kutatási, fejlesztési és innovációs igényeinek feltérképezése és piac alapon való kiszolgálása. Az 5,8 milliárdos fejlesztés eredményeképpen az együttműködés résztvevői megosztják egymással kutatói infrastruktúrájukat, az egyetem az ipari partnerek által definiált kutatási feladatokat végez, és a laborfejlesztéseknek köszönhetően új kutatóhelyek is létrejöttek, aminek az egész észak-magyarországi régió K + F + I képessége szempontjából jelentősége van.

Az 1962-ben épült Labor-műhelycsarnok, amely hat egyforma, szerkezetileg egymástól független hajóból és egy keskenyebb fejépületből áll, valaha a műszaki képzési területhez tartozó oktatási célokat szolgált, azonban a benne működő funkciók azóta megváltoztak. A rekonstrukció során a meglévő helyiségeket részben felújították, részben átalakították, valamint új tereket is kialakítottak. A leginkább látványos beavatkozási pontokat a csarnok új főbejárata a reprezentatív fogadóterekkel, a startup-központ, valamint a csarnokot a szomszédos épülettel összekapcsoló új gyalogoshíd jelentette.

A 3. hajó délkeleti fejrészében létesült reprezentatív főbejárat és a kiállítási térnek is használható bejárati csarnok nagyvonalú, kétszintes terét a földszint feletti födém elbontásával hozták létre a tervezők. Itt kapott helyet a recepció, valamint a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségek. A főbejárati tér igényes munkával, helyi kivitelezők által kialakított belsőépítészetében, a térelválasztókon és az egyedileg készített bútorokon több helyen is visszaköszön az anyagtechnológiára utaló hexagon forma. A falamellás fal- és mennyezetburkolat, a pillérek színes építőlemez burkolata és a színes bútorok összességében barátságos hangulatot teremtenek a térben. A főbejáratot kívülről az épület homlokzati kialakításától eltérő, az épület szintjeit átfogó függönyfal emeli ki, amelyet egy ferde, aszimmetrikus, szálcement burkolatos, acélszerkezetű előtető keretez.

A 6. hajó fölszintjén létesült a Start-up Központ, elsősorban a diákok számára. A nagyobb tereket kisebb, intimebb hangulatú térrészekre osztották a tervezők, aminek köszönhetően lehetővé válik a kiscsoportos kreatív munka. A belsőépítészeti kialakítás a korszerű, az aktivitás alapú munkavégzéshez tervezett irodatereket és a nemzetközi start-up cégek belsőépítészeti trendjeit idézi.

A csarnokot a szomszédos épülettel összekötő, a fedett átjárást biztosító gyalogoshíd vasbetonból készült, a korábban meglévő, de leromlott állapota miatt elbontott híd mintájára. A híd acélszerkezetű tető lefedést kapott, valamint perforált alumíniumlemezből készült oldalfalak kerültek rá. Utóbbiak látványos, szintén az anyagtechnológiára utaló, molekulaszerkezetet ábrázoló egyedi mintázata grafikus tervező munkája.  

A rekonstrukció során megújult az épület délkeleti homlokzata is, beleértve az összes nyílászáró cseréjét korszerű, hőhídmentes alumínium szerkezetekkel, három rétegű üvegezéssel készült nyílászárókra.

A beruházás a „Korszerű anyagok és intelligens technológiák FIEK létrehozása a Miskolci Egyetemen” című GINOP-2.3.4-15-2016-00004 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Adatlap

  • Tervezés: 2016-2018
  • Megvalósítás: 2018-2019
  • Nettó, beavatkozási terület C2 csarnok: 2300 m2
  • Bruttó beavatkozási terület C2 csarnok: 2700 m2
  • C2 csarnok össz bruttó alapterület kb: 13 200 m2
  • Híd össz bruttó alapterület: 275 m2 (híd, lépcsők, pihenők, teraszok)

Stáblista

  • Megbízó: Miskolci Egyetem
  • Tervező: MG Építész Kft.
  • Felelős tervező: Dr. Márkus Gábor
  • Építész tervező: Egyed Veronika
  • Építész és belsőépítész tervező: Szabó Krisztina
  • Grafikai tervező: Lajkó Nóra
  • Szakági tervezők:
    • Tartószerkezeti tervező: Dudás Zsuzsanna
    • Tartószerkezeti tervező munkatárs: Jáger Bence
    • Tűzvédelmi tervező: Székács András
    • Gépész tervező: Kiss László
    • Elektromos tervező: Nagy Gábor
  • Kivitelező: Jánosik és Társai Kft.

Fotók: Gulyás Attila

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások