hír pályázat épületek tervek "MILLENÁRIS" VELODROM Nemzeti Olimpiai Központ Nemzeti Sportközpontok

Új "Millenáris" velodrom a Nemzeti Olimpiai Központban

színkép | 2013.10.23. 07:28
Módosult a Millenáris Velodrom rekonstrukciójának nemzetközi tervpályázati hátárideje.

A Nemzeti Sportközpontok (NSK) december 16-ig várja a pályaműveket, az eredményhirdetés pedig várhatóan 2014. január végén lesz.

A létesítmény – amely része lesz az új Puskás Ferenc Stadiont körülölelő Nemzeti Olimpiai Központnak – a kerékpárversenyek mellett a tornászok edzéseinek is otthont ad majd.

A “stadion a stadionban” megoldással készülő új nemzeti aréna és a környezetében felépülő sportpark az egész magyar sport szempontjából kiemelkedő fontosságú beruházás, hiszen a labdarúgás mellett szinte az összes olimpiai sikersportágat kiszolgálja majd.

A Millenáris Velodrom tervpályázatán indulóknak egy olyan sportlétesítmény terveit kell elkészíteniük, amelyben elfér egy fedett, 250 méteres, nemzetközi szabványnak megfelelő kerékpáros-pálya, egy BMX-gyakorló pálya, a középső részén pedig a magyar tornasport új központját lehet kiépíteni.

A kiírásban és a tervpályázati dokumentációban meghatározott nemzetközi színvonalú multifunkciós velodrom, a Nemzeti Olimpiai Központ számára szükséges sport (edzés és verseny egyaránt), szabadidős és rekreációs funkciók kiszolgálására alkalmas sportlétesítmény létrehozása, mely alkalmas edzések, hazai - és esetenként nemzetközi - versenyek lebonyolítására, annak megfelelően kialakított sportpályákkal, kiszolgáló terekkel.
A beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt.


Forrás: http://mnsk.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...