A Zaha Hadid Architects tervei alapján Kínában valósul meg a boltívekből összeállított általános iskola.
Az első díjat nyert épület Szigetvári János † építész egyik legkedvesebb műemléki helyreállítása volt kb. 40 évvel ezelőtt.
Ma tartották annak a nemzetközi tervpályázatnak a díjátadóját, melyet a (korábban Galvani, mai nevén) Új Duna-híd tervezésére írtak ki. Első díjat a UNStudio nyert, két második díjas lett: a Zaha Hadid Architects és a Lavigne & Chéron Architectes. Megvásárlást nyert két magyar cég is!
Az immár negyedszer kiírt pályázat egyik fontos célkitűzése, hogy megismertesse nem csak a szakmával, de a közvéleménnyel is azokat a köz- és lakóépületeket, üzemeket, telephelyeket és egyéb, kreatív megoldásokat, amelyek esetében a tervezés és a megvalósítás során a központi elem a beton volt.
Hamarosan elkezdődhet a kisföldalatti meghosszabbítása és felújítása, lehet pályázni a tervezésre.
Az I. ütemben visszaépül a háború után elbontott emelet és rizalit, illetve az eredeti tetőkontúr.
Egy év szünet után vasárnap visszatér a Griff Squash & Fitness Clubba a nagy sikerű Építész Kupa, amelyen az építőipar képviselői, szaktervezők, kivitelezők, forgalmazók, fejlesztők, iparművészek, építészek és építészhallgatók mérik össze fallabda-tudásukat. A RENDEZVÉNYT SZEPTEMBERRE HALASZTOTTÁK!
A Testnevelési Egyetem pályázatán az M-Teampannon Építészmérnöki Kft. ajánlata nyert – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.
A Váci úti irodafolyosón megvalósuló épületegyüttes a második fázisban 8000 négyzetméter bérbe adható területtel bővül. A WELL Building Platina előminősítésű irodakomplexum új ütemét várhatóan 2019 második felében adják át.
Nemzetközi kitekintésű szakmai konferencia a Miszla Art Kulturális Központ és Alkotóház rendezésében
Műemléki Világnap a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 jegyében Szentendrén
Akár teljes felszereléssel együtt becsúszhat a vendég a szobájába ebben a hotelben, melyet BIG tervezett Svájcba.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án