hír rendezvény cikk Építészkongresszus Nemzetközi Építészkongresszus 2019 Spela Videcnik

Építészkongresszus 2019 – Ismerjük meg az idei előadókat! – Špela Videčnik


Ware-Nagy Orsolya | 2019.02.18
Az idei Építészkongresszus hívószava Keletiek Nyugaton, nyugatiak Keleten. Zoboki Gábor után Špela Videčnik következik, aki a szlovén OFIS iroda képviseletében avatja majd be a közönséget, hogyan kovácsoltak előnyt abból a hátrányos helyzetből, amit Jugoszlávia széthullása jelentett.

Špela Videčnik építészeti tanulmányait a Ljubljana School of Architecture-ben és a londoni AA-ban (Architectural Association) végezte. Rok Omannal 1996-ban alapították az OFIS arhitekti építészirodát, amely ma Ljubljanán kívül Párizsban is működik. Az indulás évei az egykori jugoszláv államok újraformálódásának és identitáskeresésének idejére estek, több nagy építésziroda tönkrement vagy csak jelentős létszámcsökkentéssel tudott fennmaradni. Ebben az időszakban eredeti gondolkodásukkal és tiszta koncepcióikkal tudtak kitűnni a tervpályázatokon. 2000-ben elnyerték „Az év fiatal építésze” díjat Londonban.

Az iroda változatos munkái között vannak családi házak és több lakásos lakóházak, középületek, sport- és kulturális létesítmények, illetve egyházi épületek is. Számos tervezési megbízást tervpályázaton nyertek el, ezek között két jelentős nemzetközi díjazott terv a párizsi Route des Petits Ponts-on lévő kollégiumépület és a Fehéroroszországban épült FC Bate Boriszov Stadion. Az OFIS irodában kutatják az európai és a szlovén identitás megjelenését a kortárs építészeti nyelvben, a „Lakás extrém körülmények között” (Habitations in Extreme environments) című kutatási projekt és egyetemi kurzus keretében pedig nem mindennapi körülmények közé terveznek épületeket. Špela Videčnik és Rok Oman oktatnak a Harvard Egyetemen, Párizsban és Ljubljanában is.

Az idei Nemzetközi Építészkongresszusra itt lehet jelentkezni.
Időpont: 2019. március 8., péntek
Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Sportcsarnok (1089 Budapest, Diószeghy Sámuel 25.)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások