A napokban elkezdődik a kutyás élménypark tesztüzeme, pár héten belül pedig mindenki előtt meg is nyílik a több mint ötezer négyzetméteren kialakított kutyás park – közölte a Liget Budapest Projekt zöldfelületi fejlesztéseinek miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
A kormány további kétmilliárd forinttal támogatja a debreceni nagyerdei strand összesen hatmilliárd forintba kerülő fejlesztését.
Elkészült a világ leghosszabb tengeri hídja Kínában, írja az Al Jazeera. Az 55 km hoszú, kétszer három sávos híd Hong Kongot, Makaót és a kínai szárazföldet köti össze, felére csökkentve a korábbi menetidőt.
A kormány úgy döntött, hogy törvényjavaslattal tiltja be a felhőkarcolók építését – olyannyira, hogy a magassági határ a világon számon tartott alsó felhőkarcoló-határ harmadát sem érheti el.
A Teatro Építész Műterem Kft. tervei alapján újul meg a Győri Nemzeti Színház a Modern városok program keretében 2019 és 2021 között – jelentette be a megyeszékhely főépítésze kedden sajtótájékoztatón Győrben.
Elkészült a belváros egyik legkülönlegesebb „A” kategóriás irodaházát, az eredetileg transzformátorháznak épült Markó Irodák 9 épületet.
Hogyan találhat otthonra a mai világban egy fiatal építészcsoport? Elegendő-e, ha megfelelő közeget teremt magának? Meddig tartható fenn ez a közeg önerőből és összefogással, befektetett kezdőtőke nélkül? Kiállítás a helyi aktív építészetről – nem csak helyieknek.
Az Óbudai Egyetem Bécsi úti Kandó Kollégiumának rekonstrukciója tavaly októberben kezdődött el, és 5 hónap alatt az épület modern külsőt öltött. A felújítás eredményeképpen az épület több mint 400 hallgatónak nyújt majd minőségi szálláshelyet.
Emlékszobát avattak Hudec László magyar építész tiszteletére az általa tervezett sanghaji Dahua Hotel épületében, a vasárnapig tartó BudapestFEST magyar kulturális fesztivál keretében.
Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében teljesen megújul az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI), és és három centrumkórház lesz Budapesten. 18,3 milliárdból kezdik meg az építészeti tervezési munkákat.
A budapesti Kálvin téri felújítás és közterület-rendezés keretében 95 db 50×50 cm-es, egyedi felirattal ellátott térburkoló elemet helyeztek el a téren. Mindegyik feliratos kőből kettő készült – a "másodpéldányokat" vidéki és határon túli protestáns gyülekezetek kapják meg.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (régen Iparművészeti Egyetem) két új, Csomay Zsófia és Németh Tamás-tervezte épületét bemutatták (MOME One és Two), a harmadik ütemben a MOME Up épülete következik a 3H-tól (Csillag Katalin, Gunther Zsolt) év végén.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án