A Budapesti Építész Kamara tiltakozik a korábban ötletpályázaton megfuttatott projekt terveztetésének ilyen módon történő megvalósítása ellen.
Megnyílik pénteken az ötmilliárd forintos beruházással elkészült Hegyvidék üzlet- és szolgáltatóközpont Budapesten – mondta Noah Steinberg, a beruházó Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön a helyszínen, a nyitás előtt tartott sajtótájékoztatón. A fővárosban idén ez az egyetlen átadott üzletközpont.
2012. október 4-én adták át Makovecz Imre alapkoncepciójára építve Turi Attila főépítész tervei alapján elkészült ökumenikus kápolnát, a vörösiszap-katasztrófa után épült devecseri új lakóparkban a tragédia második évfordulóján.
A modern technika egyre kisebb méretű csodái teljesen átalakították hétköznapjainkat. De mi a helyzet az ipari technika újításaival, a hatalmas gépek és épületek titkaival? A Discovery Channel októberben két vadonatúj sorozatot és egy filmet is szentel a mérnöki csúcsteljesítményeknek.
A Szingapúrban megrendezett World Architecture Festival (WAF) első díjas épületei közül néhányat már bemutattunk, de most itt a teljes lista!
Az más kérdés, mikor fog idehaza elterjedni. Nem is érdemes kivárni, mert addigra még előrehaladottabbak lesznek a kutatási eredmények.
Zaha Hadid világhírű építésznő irodájának grafikája került a legfrissebb Metszet címlapjára. A londoni Aquatics nem az egyetlen olimpiai épület, amit a folyóirat bemutat: a Velodrome részletes ismertetése mellett nagyobb lélegzetvételű cikk tekinti át a világraszóló esemény építészeti vonatkozásait.
Jó dolog, ha hegyben áll a könyv, még jobb, ha minden egyes darab könnyen elérhető, és a böngészést nem bírod abbahagyni, mert minden egyes polc újabb élmény felé vezet.
A református templom mellett értékes régészeti lelőhelyet fedeztek fel. Az ásatások során mintegy 270 sírt találtak - valamint egy feltehetően 13. századi szentély romjait.
Hullámlemez, újrahasznosított faláda, birkák, emeletes ágy – ezekkel a kifejezésekkel (is) jellemezhető a World Architecture Festival (WAF) idei győztese a villakategóriában.
Egy bemutató, termékbemutató mindig kérdéseket vet fel, vajon mi az, ami érdekli az építészeket, a közönséget. A jó programok sokszor a kapcsolódó érdekességek miatt keltik fel az érdeklődését a kollégáknak, egy-egy vendégelőadó az, aki valóban vonzóvá teszi a rendezvényeket. Az őszi országjárást ilyen kapcsolódó programok tették érdekessé.
El lehet menni külföldre, akár a külfölddel. S innen nézve vissza is lehet vele jönni.