Eredményesen zárult az M3-as állomásainak felújítására kiírt pályázat – értesít a BKK. A tendert az Építész Stúdió nyerte az alábbi látványtervekkel.
Új gyalogoshíd tervezésére írtak ki pályázatot Londonban. A 74 beküldött pályamű alkotói mindent beleadtak, hogy felhívják magukra a figyelmet.
A tervezett épület a tálibok által elpusztított buddha-szobornak állít emléket. A pályázat grafikai stílusa és az alapgondolat is érdekes. Az Építészkongresszusra hazalátogató építész legfrissebb munkája.
A rendezvény célja az Ybl Miklós Építéstudományi Kar szellemi, kulturális és tudományos élete színvonalának emelése, valamint az építéstudományok iránt érdeklődők számára betekintést nyújt a szakma rejtelmeibe.
Pályázati felhívás a Magyar Urbanisztikai Társaság által alapított egyéni Hild János-díj 2015 elnyerésének javaslattételére
Minden, amit a Liget Budapest pályázatáról újabban tudni lehet címen 2015. január 15-e óta Csépé írása olvasható a Tervlapon, 17 képpel illusztrálva. A képek a díjazott alkotásokat mutatják. Ezeket alaposan áttanulmányoztam és a következő kérdések fogalmazódtak meg bennem, mint Kamarán kívül álló építészben.
Az Interart Alapítvány a SZIGET Iroda Kft-vel fennálló együttműködés keretében nagyszabású kortárs képzőművészeti pályázatot hirdet.
Budapest Főváros Önkormányzata pályázatot hirdet a Vörösmarty téri rendezvények egyedi arculatú vásári pavilonrendszerének tervezésére.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai budapesti ülésén módosította a Budapest Box című nyilvános építészeti dizájnpályázatot, amelynek célja a Vörösmarty téri Budapesti Karácsonyi Vásár pavilonjainak megtervezése.
A Szombathelyi Haladás 9,6 milliárd forintért épülő sportkomplexumát Bordás Péter és csapata tervezte. Megmutatjuk az első látványterveket.
A Nieto Sobejano új épületét Arvo Pärt észt minimalista zeneszerző művei ihlették, amely összetalálkozott a spanyol építészek geometrikus, természet által inspirált építőlogikájával.
Formatervezési pályázatot hirdet a Főkert az FKF-fel, a Design Terminállal és a Hello Wooddal együttműködve, hogy Budapest lakói tervezhessék parkjaik és köztereik legújabb utcabútorait.