A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi Főosztálya az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat hatálybalépését megelőzően szakmai konferenciát szervez a tűzvédelemmel foglalkozó mérnökök részére „Kockázatok és mellékhatások” címmel.
A PMMIK építész képzésének teljes keresztmetszetéből.
Formatervezési pályázatot hirdet a Főkert az FKF-fel, a Design Terminállal és a Hello Wooddal együttműködve, hogy Budapest lakói tervezhessék parkjaik és köztereik legújabb utcabútorait.
Az Örökség a jövőnek - jövő az örökségnek műemlékvédelmi konferenciasorozat 2013. november 14-én vette kezdetét a keresztúri Podmaniczky-kastélyban. A sorozat több vidéki helyszínen és vándorkiállításon szerzett hírnevet, és érkezett el balatonfüredi záróakkordjához tavaly szeptemberben. Az előadások most online képzés formájában is hozzáférhetők.
„Aki megérti a helyzetet, az rosszul van informálva.” (Szent-Györgyi Albert) Ez a bonmot elég jól leírja az építőipari termékrendelet (CPR) nyomán kialakult helyzetet. Tavaly óriási érdeklődés övezte a témával foglalkozó első konferenciasorozatunkat, amit idén – mélyebbre ásva – folytatunk az ÉMI segítségével. Felelősség a tervezőn!
2015. január elsejétől szigorodnak a hőtechnikai előírások, ami a közhiedelemmel ellentétben családi házakat is érinthet, ha lakástámogatást (pl. otthonteremtési, ZBR stb.) is igénybe vesznek hozzá. Közben a CPR előírásokat is nehezen tanulja a szakma, a többség még mindig túl keveset tud.
A nemzetközi építészeti kiállítás aktualitása, hogy a Piráni Építészeti Napok 2014. november 22-én tartott rendezvényén a nemzetközi zsűri, Gereben Péter és Marián Balázs magyar tervezők munkáját hirdette ki győztesnek.
Jövő januárjában hirdetik ki a legjobb európai tervnek kijáró nagydíjat. A hazai pályázók körében is erős a verseny: Czita, Gereben, Minusplus, Földes és Sporaarchitects – hogy csak néhányat említsünk közülük. Kíváncsian várjuk, mennyi esélyük van az itthon ünnepelt tervezőknek nemzetközi mezőnyben is elismerést kivívni.
Az Ybl Emlékév zárókonferenciáját 2014. december 12-én a Várgondnokság, a Várkert Bazár és a Nemzeti Kulturális Alap a szépen helyreállított Várkert Bazárban rendezte meg.
Miért sereghajtó az EU-ban Magyarország építőipara? Szükséges-e új tervezési kultúra és egy nemzeti BIM stratégia? Mi a magyar mérnökök társadalmi szerepe és melyek a kitörési lehetőségei? Melyek a sikeres magyar építőipar stratégiai követelményei? Orosz rulettet játszik-e minden felelős műszaki vezető?
A könyv hazai bemutatójára a Fugában kerül sor, december 11-én 18:00-kor.
A Prima Primissima díjat magyar építészet és építőművészet kategóriában idén Pálfy Sándor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszékének egyetemi tanára kapta. A mezőnyben két versenytársa Czigány Tamás és U. Nagy Gábor volt.
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia, online részvétel december 5-ig (MÉK 1-1 pont)
Nemzetközi Építészkongresszus 2026 – Positions from the Gulf and Beyond – 2026. március 6-án
Panaszok és penészek – hőhídmenedzsment – Építész Tervezői Nap 2026. március 26-án
Térhasznosítás felsőfokon – tetők, tetőterek, tetőkertek – Építész Tervezői Nap 2026. április 23-án
Legfeljebbújítás – értéknövelő renováció – Építész Tervezői Nap 2026. május 21-én
Azért a víz a zűr? – vízszigetelések rendszerben – Építész Tervezői Nap 2026. szeptember 17-én
Rés a pajzson – épületburok nyílászáróknál és más kényes pontokon – Építész Tervezői Nap 2026. október 15-én
Akkumulátortüzek és más kihívások – tűzvédelem 2026 – Építész Tervezői Nap 2026. november 12-én