Szingapúri kétgenerációs épület diadalmaskodott a Világ Építészeti Fesztivál villa kategóriájában. Bár a ház tulajdonosa a beton építészet szerelmese, így a nyers felületek látványában nincs semmi meglepő, mindez a természet ölelésében, mintha öröktől fogva annak része lenne.
Az Év háza mozgalom újraindulása óta eltelt 6 évben a pályaművek száma és színvonala is azt bizonyítja, hogy a pályázat ismét elfoglalta az őt megillető helyét az építészeti közéletben. Ebben a folyamatban az értékelésben részt vevő minden évben változó összetételű, neves zsűri és szakmai védnökök is komoly szerepet játszottak.
Egy tizenkettedik századi kastély romjaira épített kortárs épület nyerte el a legjelentősebb brit építészeti díjat. A terveket Witherford Watson Mann iroda készítette.
Londonban az egykori istállósor végén alakították ki ezt a nagyrészt terepszint alatt elhelyezkedő, mégis rengeteg különleges extrával felszerelt családi otthont.
A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) által szervezett Green Walk épületlátogatások alkalmával, az érdeklődőknek lehetősége nyílik egy környezettudatosan felépített gödi családi házat is közelebbről megismerni.
A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) által szervezett Green Walk alkalmával az érdeklődők testközelből megismerhetik a penci autonóm szalmaház gyakorlati működését.
Egy jónevű kínai orvos műhegybe rejtett luxusvillát épített egy 26 emeletes lakóház tetejére. Az elmúlt hat év kitartó munkája most gyorsan elillanhat, mivel a helyi hatóságok az illegális építmény 15 napon belüli elbontását rendelték el.
Inkább szobor mint épület! Az építész a német születésű Ludwig Mies van der Rohe (1886-1969). A nyaralót 1945-1951 között tervezték és építették fel USA-ban, Chicagótól délnyugatra 89 km-re egyszerű vidéki környezetben, a megrendelő Dr. Edith Farnsworth.
Az amerikai származású Tom Kundig (58 éves) építész munkája a 2005-ben épített Delta Shelter névre hallgató háromszintes, acélszerkezetű hétvégi ház. Tom Kundig épületeiben sokszor visszatérő építészeti elem a nagy kézi kerék, mellyel az épületeken lévő óriásnak mondható nyílászárókat, olykor egész homlokzati felületeket lehet nyitni és zárni.
Korunk egyik legkülönösebb világhírű építésze az idén 84 éves kanadai születésű Frank Owen Gehry. Nem hiszem, hogy lenne olyan építész vagy építészettel rokonszenvező ember, akinek Gehry neve hallatán nem jutna eszébe legalább 2-3 épülete. (Prágai Táncoló ház, Guggenheim Múzeum, Weisman Művészeti Múzeum).
Az épületet az 1867-ben született Amerikai származású akkor 68 éves Frank Lloyd Wrighet tervezte 1935-ben. A házat 1936-1939 között építették fel Amerikai Egyesült Államokban, Pennsylvania állam, Mill Run mellett: egy kis patak és vízesés mellett. Az épületet az alábbi neveken ismerik: Fallingwater vagy Kaufmann rezidencia.
A következő számomra fontos és jelképes épület bemutatása következne. A modernista épület a Villa Savoye Párizs külvárosában található, tervezője a svájci születésű Le Corbusier..
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án