Három spanyol nővér és családjaik független, mégis egymáshoz közeli lakóhelyet akartak megvalósítani. Olyan építészetet képzeltek el, amely egybeolvad a környező szőlő- és olívaültetvényekkel, és helyi természetes anyagokból építkezik.

Blancafort-Reus Arquitectura belső udvar köré szervezett három kétszintes épületet tervezett, melyek téglafalait helyből származó fenyődeszkákkal burkoltak, ezzel minden sallangtól mentes nyers, deszkavár-szerű megjelenést biztosítva a spanyolországi Bullasban felépült épületegyüttes számára.

Mindhárom ház földszintjén nappali, étkező és konyha emeletén pedig a hálóegység kapott helyet, a különbséget a családok igényeinek megfelelően elhelyezett további hálók, dolgozó vagy kibővített nappali tér jelenti. Az egyik épületből a másikba való átjutás érdekében a lakók a fa elválasztó kerítések által megrajzolt külső közlekedőket használhatják.

Az építészek számos fenntarthatósági elemet beépítettek az összesen 425 négyzetméter alapterületű épületcsoportba, így napelemeket, esővízgyűjtőt az öntözéshez, és hőszigeteléssel is ellátott ablakzsalukat is alkalmaztak. Bár a régióban forrók a nyarak és hidegek a telek, az épületben passzívfűtést és -hűtést alkalmaztak.

Forrás >>

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...