Egyeztetést kezdeményez a kormány az érdekképviseletekkel és az építésztársadalommal a tízemeletes panelházak sorsáról. Hódmezővásárhelyen indul a mintaprogram teljes állami támogatással, de csak olyan megoldásról lehet szó, amellyel minden lakó egyetért.
„Hajónk feltűnést keltett, és csakhamar gróf Nádasdy Ferenc, gróf Esterházy, Inkey és többen hozattak vagy építtettek hajókat, és így keletkezett a „Stefánia Jacht Klub”, amelynek klubházat is építettem.” – írja önéletrajzában az 1847. június 9-én született Hauszmann Alajos, akiben a balatoni jachtsport egyik elindítóját is tisztelhetjük.
Az idei Biennále jelmondata: „A hátsó udvar a képzelőerő helye” A téma a kiírók megfogalmazásában a város félig magántereit jelenti. Ez a belső belső udvarok tömbbelsők különböző módon hasznosított világa, amely ma drótkerítések, falak, szemeteskukák és autók és alig gondozott kertek helyszíne. Megannyi megújításra váró terület.
Bejelentették: a jövő évi Biennále központi kiállítását Freespace (szabad tér) címmel rendezik meg. Megjelent a magyar pavilon kurátori pályázatának kiírása is.
Három ország gyakorlott szerelőcsapata dolgozik tőlünk pár száz kilométerre, Nyitranovákon egy 50 x 200 méteres, 12 méter belmagasságú, azaz megaméretű acélcsarnokon. Az épület a legnagyobb Frisomat csarnok Európában!
Az év második felében kezdődhet a Néprajzi Múzeum építése a Liget Budapest projekt keretében; a teljes projekt 2019-2020-ra készülhet el – számolt be az Országgyűlés Kulturális bizottságának szerdai ülésén a Liget Budapest miniszteri biztosa.
A BME Középülettervezési Tanszéke az építészet közösségi jellegéről való nyitott párbeszéddel és a fogalom újragondolásával ünnepelte 70. tanévét. A jubileumi év zárásaként a jövő irányába lépnek tovább: a legfiatalabb generáció nyolc építésze villantja fel 5-5 percben elképzeléseit az építészetről.
A Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. keddi tájékoztatása szerint az új sétány a pesti Duna-part eddig kihasználatlan szakaszán hoz teljes megújulást.
Az időjárás váltakozása napjainkban is meghatározza a betonok tulajdonságait, különös tekintettel a friss betonra. Akár otthon keverjük ki, akár betonüzemből hozzuk a friss betont, a nagy nyári melegben olyan befolyásoló tényezőket is figyelembe kell vennünk, amelyek hatással lehetnek a beton tartósságára, időtállóságára és minőségére.
Lehetőség Önnek, megoldás Építtetőinek – az Internorm ingyenes termékismertető konferenciát hirdet.
A zöld fa pavilon egy olyan projekt részeként jött létre, melyben lehetővé tették, hogy 11 és 16 év közötti, hagyományos oktatásba nehezen beilleszkedő tanulók megtervezzék, majd megépítsék az új külső tantermet az iskola oktatókertje mellet.
A spanyol tengerparton, a festői városokkal pöttyözött Alicante régióban fekvő Calp egyik legfőbb látványossága az észak-afrikai arab építészet tornyaiból táplálkozik, színével pedig hatalmas kontrasztot jelent a zöld növényzethez, a kéklő éghez és tengerhez, valamint a környező házakhoz képest.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án