Budapest egyik ikonikus épülete az 1976-ban műemlékké nyilvánított Párisi Udvar évekig állt kihasználatlanul, de a most gőzerővel dolgoznak azon, hogy a legapróbb részletekig visszaállítsák a ház eredeti pompáját, és 2018 nyarától mindenki megcsodálhassa a város egyik legkülönlegesebb épületét.
A betontechnológiával foglalkozó vállalatoknak sokszor olyan extrém kihívásokra is megoldást kell találniuk, mint például a veszélyes hulladékok biztonságos elhelyezése.
Minden vonala egyszerű, ízig-vérig kortárs annak az épületnek, amelyet Vékony Péter egy régi tanyasi házból álmodott újra. Tanyára tervezni sokak szerint kihívás lehet, hiszen a tervezés alatt könnyen és hamar korlátokba ütközhetünk.
Forest Offices Debrecen néven új, A kategóriás irodaház megépítését jelentették be Debrecenben. A 22 000 négyzetméteres debreceni irodaház nemcsak a legmodernebb műszaki, környezetbarát megoldásokkal épül, mely egyben Kelet-Magyarország legnagyobb méretű irodaháza lesz.
A kormány döntése értelmében alkalmasabb helyszínen valósul majd meg a projekt. A helyreállítás alatt álló épületben "a magyar innováció történetét, a világhírű magyar műszaki találmányokat és feltalálókat bemutató interaktív kiállítás jön létre". A miniszter biztos mai közleménye
A Lechner Tudásközpont 1945 utáni magyar építészettel foglalkozó beszélgetéssorozatának következő estjén, május 30-án 18 órától Török Ferenc építész, a Budapesti Műszaki Egyetem Középülettervezési tanszékének korábbi tanszékvezető egyetemi tanára lesz Mészáros Ábel vendége.
Előadások és kerekasztal-beszélgetés a VII. Szoborünnep alkalmából a FUGÁ-ban, az Ybl Egyesület szervezésében
A holland NL Architects és XVW Architectuur nyerték meg az idei Mies van der Rohe díjat az Amszterdam szélén álló, 1960-as évekbeli romos sávház innovatív felújításáért.
Alacsony költségvetési kerettel vágott a portugál család házépítésbe, mindössze nyolcvanezret szántak az építkezésre, végül százezerből össze is jött.
A létesítmény 9,5 méter magasan és 124 méter hosszan kanyarog a fák ágai között ‒ írja a turistamagazin.hu.
Mint korábban már beszámoltunk róla, új sportközpont épül a belvárosban, a parlament közelében. A napokban tájékoztatott az önkormányzat a Skardelli György tervei alapján megvalósuló kiemelt állami beruházásról.
Hogyan lesz az építész becsületes, megalkuvást nem tűrő jelleméből az épületein keresztül költészet? December 31-ig tekinthető meg a Lechner Tudásközpont új kiállítása, amely Kotsis Iván és Kotsis Endre műveit mutatja be.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án