Hilton Garden Inn Budapest City Centre néven nyílik egy 214 szobás hotel, amely a Hilton szállodalánc harmadik szállodája lesz Budapesten.
Jogerősen is kimondta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden, hogy a volt Radetzky-laktanya épülete műemléki védelem alatt áll; az ingatlanra kiadott építési engedély jogszabálysértő volt.
Az év elején mindig visszatekintünk és összegezzük az előző évet. Baranya megyei műemlékesként van okunk a büszkeségre, mert 2016-ban számos jelentős felújítás történt területünkön.
Elkészült az Útmutató a Településképi Arculati Kézikönyvek elkészítéséhez
Az A’ Design Award & Competition a világ legnagyobb zsűrizett dizájnversenye, amelyet évente, nemzetközi szinten szerveznek. A kreatív területek széles skáláján adnak át A’ Design díjakat azért, hogy a világ bármely országában élő, bármilyen területen alkotó legjobb dizájnerek nyilvánosságot kapjanak.
A 2017-es Travelers’ Choice Awards keretében a TripAdvisor utazói a világ legjobb szállodájának választották a budapesti Aria Hotelt.
Interaktív kerekasztalos beszélgetés.
Egy cseh építész megvalósította azt, amire azok vágynak, akiknek soha semmi nem elég. Kacsalábon forgó palotát épített, vagy legalábbis majdnem.
Kellene egy új homlokzat a régi fészer elé, de nincs rá lóvé? Akkor jöjjön a kreatív megoldás!
A kétévente megrendezett müncheni Bau a régió legnagyobb vására, számos német cég ekkorra időzíti újdonságainak bemutatását. Mik a trendek az európai piacon, mik a legérdekesebb újdonságok?
A velencei Biennálé igazgatói testülete a díjnyertes építészpárost, Yvonne Farrellt és Shelley McNamarát nevezte ki a 2018-as velencei Nemzetközi Építészeti Kiállítás kurátoraivá.
Ha megvalósul a terv, a Déli pályaudvarról átszállás nélkül utazhatunk egészen Rákoskeresztúrig.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án