Rajki Diána | 2017.05.18
Minden vonala egyszerű, ízig-vérig kortárs annak az épületnek, amelyet Vékony Péter egy régi tanyasi házból álmodott újra. Tanyára tervezni sokak szerint kihívás lehet, hiszen a tervezés alatt könnyen és hamar korlátokba ütközhetünk.

A tetőre került hagyományos megjelenésű, mégis modern CREATON HORTOBÁGY hornyolt tetőcserép a tanyasi látvány természetes részévé vált.

Két családi ház felújítás, egy templom és egy közintézménnyé alakított műemléki rehabilitáció megosztott első díjat kapott, a 2016. évben a CREATON kerámia tetőcserepek építészeti felhasználását szemléző pályázatán. A négy rendhagyóan kiemelkedő pályamű közül az egyik Vékony Péter átalakított lakóépülete Bugyi közvetlen közelében, egy tanyán, Ürbőpusztán, amelynek kapcsán a zsűri tagja, Földes László Ybl- és Pro Architectura díjas építész a következőket fogalmazta meg:

„Sokakat foglalkoztat a fenntartható fejlődés kérdése. Mások az alföldi tanyák, a magyar vidék újraélesztését tekintik feladatuknak. Ez a projekt mindkét kérdésre megfogalmazza a saját válaszát. Minden mozdulat egyszerű, mintha egy helyi ácsmester találta volna ki az egészet, de közben akárhonnan nézzük, ízig-vérig kortárs építészet jött létre, és ami még fontosabb egy remek tanya. Mert hiszen ez volt a cél. Értőn, kreatívan, tehetségesen tervezni.”

Az újrahasznosíthatóság jól láthatóan a tervezőket is foglalkoztatta. „Amikor megvásároltuk a területet, a rajta álló épület egy rossz állapotú cselédszállás volt, amelynek felújítását igazi kihívásként értelmeztük. A tervezés és a megvalósítás is egyaránt akörül forgott, hogy a felújításhoz minél több ottani anyagot fel tudjunk használni, amelyek már senkinek nem kellettek. Ezekkel együtt ugyanakkor korszerű, modern anyagokat is beépítettünk” – mesélte Vékony Péter a lakóház felújításának tervezéséről.

A régi épülethez csatlakozó tornác alacsony, a fedett terasz oromzata pedig magas, ezt egy farács köti össze. A teraszt árnyékoló farács az oromzaton könnyen megállja a helyét építészeti elemként is. A leromlott állapotú vályogházat a tervezők nem lebontották, hanem felújították, a két oldalszárny hozzáépítésével pedig U alakúra bővítették, ezzel átriumszerű védett udvart hoztak létre.

A nyitott-fedett helyiségek egysége remekül kiegészíti a masszív falakkal körbevett belső tereket, megoldva ezzel az egész építészeti kompozíciót. A faszerkezetek, a fehérre meszelt falak folyton felbukkanó kontrasztjai kifejezetten barátságossá teszik az épület megjelenését.

„A hagyományos formavilágot követő CREATON HORTOBÁGY hornyolt cserepet választottam, amely illeszkedik a tanyasi táj látványához. Ezen túl a természetes anyag használata is fontos volt számomra, ami az anyagok színében is megjelenik, ezért esett a választás a natúrvörösre. Több épületnél használtam már a CREATON cserepeket, amelynek minőségével és időtállóságával egyaránt meg vagyok elégedve. A rendelkezésre álló termékek széles választékában az aktuális épület környezetéhez és stílusához mindig megtaláltam a legmegfelelőbbet” – indokolta termékválasztását Vékony Péter.

Új építés esetén is tökéletesen alkalmazható a CREATON HORTOBÁGY hornyolt tetőcserepe bordás felületével és íves vágásával, de általában a felújítások tervezőinek közkedvelt választása. A hornyolt tetőcserép a klasszikus formájú hódfarkú cserepek továbbfejlesztett változata. A hornyolt kialakítás a fejlesztés lényege, amely egyszeres fedés kialakításával gazdaságossá teszi és egyszerűsíti annak alkalmazását. Mivel kiselemes termék, így a családi házak közkedvelt fedőanyaga, ám hagyományos formája és kinézete miatt történelmi és műemléki és környezetben is gyakran alkalmazzák, így illeszkedik a tanyasi környezet természetes világához is.

Építész: Vékony Péter, Nirmana Építésziroda Kft.

www.creaton.hu

(x)

 
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások