Mohammed Alabbar, az Egyesült Arab Emírségek vezető ingatlanfejlesztő cégének, az Emaar Properties-nek az elnöke vasárnap jelentette be, hogy összefognak Santiago Calatravával egy új felhőkarcoló megépítésére. A dubaji világkiállításra készül, és a szintén dubaji Burdzs Kalifa építői tervezik.
A Weinviertel régióban fekvő, főként borászattal foglalkozó Auersthal külső részén, a szomszédos épületek közé beszorítva maradt fenn egy a térségben tipikus csűrépület, sajnos elég rossz állapotban. A Döllinger-Cao családnak le kellett bontatnia, majd egy a szülői házhoz csatlakozó új otthont kellett felépítenie.
Csaknem négy év munka után szombaton ünnepélyesen átadták az újjáépített szolnoki Tiszaligeti Stadiont.
Az 1938-ban Berlinben épült sportlétesítmény az SS kiképzőközpontjának részét képezte.
Nemzetközi építészeti kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központban
A Duna melleti gigantikus Rubik-kocka helyett egy zöld domb rejtené a Nyugati mögött a magyar innovációkat bemutató múzeumot.
Több mint öt évig tartó teljes körű átalakítás után kedden újra megnyílt Párizs belvárosában a Les Halles bevásárló- és kulturális központ, amelynek új ékessége a Canopée névre hallgató lombkoronát formázó légies üvegtető.
A munkaterület átadásával megkezdődött Magyarország legnagyobb magán-egészségügyi befektetésének második fázisa, a Duna Medical Center kórházának építése. A IX. kerületi, Duna-parti vasbeton szerkezet és munkagödör 8 év után teljesen átalakul.
2016-ban hatodik alkalommal irányul a figyelem a budapesti épületekre. Idén áprilisban a pesti Nagykörút lesz a Budapest 100 helyszíne és témája, ahol közel 60 épület és számos üzlet nyit majd ki.
A Budai Vár rekonstrukcióját célzó Nemzeti Hauszmann Terv első ütemének részeként már májusban megkezdődhet az egykori lovardaépület újjáépítése – közölte L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt beruházásokért felelős államtitkára a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének mai ülésén.
Számos modern fűtésszabályozó rendszer ígér fokozott kényelmet minimális energiaköltségek mellett. Azonban a felhasználók csak akkor tudják igényeiknek megfelelően szabályozni a fűtést – és érdemben csökkenteni az energiafelhasználást –, ha a rendszer kezelése egyszerű. Ez könnyen elérhető okostelefonos vagy táblagépes alkalmazással.
Sport- és szabadidős létesítmények sorjáznak a Metszet 2016/2 számában, köztük uszodák, stadion, tornaterem, öltöző, buszmegálló, sőt, templom. Címlapon Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron munkája a galyatetői kilátó és turistaszálló-bővítés.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án