Archibald az individualista tervezőzseni szerepében elmélkedik a tökéletes műalkotásról.
A MÉK Belsőépítészeti Tagozatának felhívása az Év Belsőépítésze díjra történő jelölésre
Rafael Viñoly új londoni felhőkarcolója nem örvend osztatlan népszerűségnek. Korábban egy utcán parkoló Jaguárt megolvasztó fénynyalábjaival kavart vihart, most, hogy elkészült, a tetejére álmodott publikusnak ígért kert váltja ki sokak nemtetszését.
Pénteken mutatta ba a megújuló Perutz Stadion látványterveit dr. Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere. A 800 millió forintos, teljes egészében állami forrásból megvalósuló beruházás munkálatai az előzetes tervek szerint már nyáron megkezdődnek.
Elég sok helyen futok bele a problémába, hogy a hazai beruházók, építészek és mérnökök a BIM fogalom-rendszere környékén elbeszélnek egymás mellett. A magasépítési szakemberek széles közönségének egységes szándéka szerint elfogadott (esetleg törvénybe/rendeletbe iktatott) koncepció hiányában szeretném kedves olvasóimmal megosztani magánvéleményem.
A jövő hétfőn kisebb, a közúti és a gyalogos forgalmat érintő korlátozásokkal elkezdődnek a Széll Kálmán tér felújításának munkálatai, a teljes rekonstrukció 2016 februárjára fejeződhet be.
Lezárult az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére kiírt nemzetközi építészeti tervpályázat első fordulója; a jelentkezést benyújtó építész irodák közül három pályázó jutott a második, tervezési szakaszba, a már korábban meghívott nyolc pályázó mellé.
Január 7-től, egészen 24-ig tekinthetjük meg a Városliget múzeumainak szám szerint 17 látványtervét az Erzsébet téren. A külön erre a célra felállított, üvegből készült kiállítóteremben a Városligetbe tervezett múzeumok koncepcióit tekinthetjük meg.
Az Örökség a jövőnek - jövő az örökségnek műemlékvédelmi konferenciasorozat 2013. november 14-én vette kezdetét a keresztúri Podmaniczky-kastélyban. A sorozat több vidéki helyszínen és vándorkiállításon szerzett hírnevet, és érkezett el balatonfüredi záróakkordjához tavaly szeptemberben. Az előadások most online képzés formájában is hozzáférhetők.
Koppenhágától másfél óra vonatúttal juthatunk el a világ egyik legcsodálatosabb helyére, Dyssekilde-be, egy 74 házból álló ökofaluba. A települést 118-an lakják, melyből 56 felnőtt és 62 gyerek.
„Aki megérti a helyzetet, az rosszul van informálva.” (Szent-Györgyi Albert) Ez a bonmot elég jól leírja az építőipari termékrendelet (CPR) nyomán kialakult helyzetet. Tavaly óriási érdeklődés övezte a témával foglalkozó első konferenciasorozatunkat, amit idén – mélyebbre ásva – folytatunk az ÉMI segítségével. Felelősség a tervezőn!
Amikor az ember visszavonul a világ tetejére észrevétlenül, szinte megközelíthetetlenné válva, miközben magaslatáról alápillant a hátrahagyott tömegekre, a „mások hajlékára”, a közhiedelemmel ellentétben nem számolja fel kapcsolatát a világgal.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án