Minden, amit a Liget Budapest pályázatáról újabban tudni lehet címen 2015. január 15-e óta Csépé írása olvasható a Tervlapon, 17 képpel illusztrálva. A képek a díjazott alkotásokat mutatják. Ezeket alaposan áttanulmányoztam és a következő kérdések fogalmazódtak meg bennem, mint Kamarán kívül álló építészben.
Kételyek között: mint kizárt kamarai tag, írhatok-e én egyáltalán magyar építészekről a Tervlapon? Úgy tűnik: igen! Ezt senki sem korlátozza. – A kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központ belső termében 2015. január 20-tól február 10-ig volt látható. Károlyi Antal a magyar szocialista realista építészet egyik vezéregyénisége volt.
A kiállítás a Fuga Építészeti Központ „L” alakú termében 2015. március 1-ig látható. A megnyitót 2015. február 11-én Wesselényi-Garay Andor és Szalai András tartotta. Fábry Sándor showman Építkezési kalandozásaim címmel tartott standupot.
Az Amerikában épült csónakház formálása az evezés ritmusát próbálja követni. A két épületegyüttesből álló csónakház csónakraktárt és egy közösségi épületet foglal magában.
Az Interart Alapítvány a SZIGET Iroda Kft-vel fennálló együttműködés keretében nagyszabású kortárs képzőművészeti pályázatot hirdet.
Tárgyalók és konferenciatermek tervezésénél nagy segítséget jelenthet a Galax nemrégiben megnyílt bemutatóterme.
Herman Hertzberger holland építész (1932), a strukturalizmus egyik vezéralakja, a nyitott rendszerű, használóközpontú építészet művelője és propagálója. Az alábbiakban a Lessons for Students in Architecture című könyvéből következik újabb részlet.
Megjelentek a Narmer Építészeti Stúdió formabontó látványtervei a múzeumi negyed restaurációs központjáról. A korábban kórházként működő épület világszínvonalú múzeumi raktárbázissá alakul.
A Tájakadémia és Land Art Alkotótábor kiállítása
Land art műhelyek / alkotótáborok bemutatkozása és kerekasztal beszélgetés a FUGA-ban
A Flying Garden Tower Európa legforgalmasabb szállítási központjában, Frankfurt városnyi repülőterén épül fel hamarosan. A torzított hűtőtorony formájú épület homlokzata mögé függőkertet rejtettek.
Király Zoltán, vácrátóti méhész 2000-ben lett őstermelőből vállalkozó. A 200-300 méhcsalád összterméke az időjárástól és egyéb körülményektől függően évente elérheti a 10 és 20 tonna közötti mennyiséget is.
Radnóczi László nyerte a Magyar Művészeti Akadémia építőművészeti tagozata által "Ybl Miklós Emlékház 2014" címmel meghirdetett építészeti pályázatát. A díjat csütörtökön vehette át Székesfehérváron.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án