A projekt különlegességét adja, hogy a Japán Hokkaido szigetén kivitelezett épület tervezése során sok, Kaliforniában megszokott, ám Ázsiában mindeddig nem használt eszközt alkalmazottt a tervezőcsapat. A „Nest We Grow” projektnevet viselő épület, melyet talán a „Mi tanyánk”-nak lehet fordítani, tervezése során elsődleges szempont volt a megújuló anyagok használata.
Az épület nyílt, közösségi helyként működik, ahol a helyi lakosok különböző élelmiszereiket raktározhatják, vagy közösen el is készíthetik azokat. Egyfajta közösségi kulináris térként működik a pavilon.
A tervezőcsapatot 5 végzős építészhallgató alkotta, két-két tajvani és kínai valamint egy amerikai fiatal. Első lépésben megvizsgálták, hogy melyek azok az anyagok és szerkezetek, amiket alkalmazni és egymással vegyíteni lehet egy közösségi és étkezési funkcióval bíró épület esetén. Végül olyan anyagokat válogattak össze, amelyek a Berkeley Egyetem tervezői képzésében megszokottak, és érdemes lenne Ázsiában is kipróbálni azokat.
A kutatást a döngölt földfalak és a szalmabálából épült szerkezetekkel kezdték. Olyan anyagokat szerettek volna választani, amelyek reprezentálják a megújuló építőanyagok használatában rejlő előnyöket. A megfelelő anyagok kiválasztásának nehézségét az adta, hogy egy, a tervezőcsapat számára távoli környezetben kellett az adott ország számára ismeretlen anyagokból építkezni.
Végül a választás a rétegelt ragasztott fatartókból építhető szerkezetre esett. A rétegelt ragasztott fatartók alkalmazása elterjedt az Egyesült Államokban, azonban Japánban nem terjedt el széleskörűen a kisebb faelemekből összeállított nagy keresztmetszetű tartószerkezetek használata. Így sikerült olyan anyagot választani, amely a japán építőanyag-piacon is elérhető, és a helyi ácsok évezredes praktikáival összeegyeztethető. Ezen előnyök hatása abban mutatkozott meg, hogy sikerült az épületet a megadott időintervallumon belül, 6 hónap alatt felállítani.
A fa vázszerkezet a Japán vörösfenyő erdők nyújtotta térérzetet utánozza, azzal a különbséggel, hogy itt az élelem szárad vagy éppen növekszik a „fákon”. A „tanya" mélyén egy teázó terasz kapott helyet. Igazán különleges vizuális és fizikai élmény a közösséget körülvevő élelmiszerraktár ölelésében elkészíteni az ételeket.
Az épület alapzatánál felépült fal védelmi szerepet tölt be az uralkodó észak-nyugati széllel szemben. A pavilon fala és teteje átlátszó műanyag hullámlemezzel lett burkolva, mely elegendő fényt enged be a növények számára, ám védi azokat a környezet hatásaitól. Így a hidegebb hónapokban a meleg benntartásával egyfajta üvegházként tud működni az épület.
A homlokzati és a tetőre felkerül lemezek úgy lettek kiosztva, hogy a melegebb napokon a természetes szellőzést biztosítva legyen. A teázó terasz az épület közepén lett elhelyezve, egyfajta belső átriumként. Ezáltal kettős szereppel bír, meleg időben kürtőként segíti a levegő mozgását, a hűvösebb napokon pedig belső magként gátolja az épület lehűlését.
A tetőn összegyűjtött esővizet és hóolvadékot a növények öntözésére használják. Az épület az élelmezés teljes körforgását kiszolgálja, hiszen a termesztés, aratás, tárolás, főzés és elfogyasztás után a komposztálással újrakezdődik a növénytermesztés körfolyamata. A közösség minden tagja segíthet a folyamat fenntartásában, ezáltal egyszerre vannak az emberek a „Fészek”-ért és a „Fészek” az emberekét.
Helyszín: Hokkaido, Takinouegenya, Takinoue, Monbetsu District, Hokkaido Prefektus 099-5600, Japán
Alapterület: 85 m2
Megvalósulás éve: 2014
Építészet: College of Environmental Design UC Berkeley, Kengo Kuma & Associates
Tervezőcsapat: Hsiu Wei Chang, Hsin- Yu Chen, Fenzheng Dong, Yan Xin Huang, Baxter Smith (Instructors: Dana Buntrock, Mark Anderson)
Projektvezető: Kengo Kuma & Associates, Takumi Saikawa
Statika: Masato Araya
Épületgépészet: Tomonari Yashiro Laboratory at the Institute of Industrial Science, University of Tokyo / Bumpei Magori, Yu Morishita
Kivitelező: Takahashi Construction Company
Fényképek: Shinkenchiku-sha
Forrás: ArchDaily
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére