A Sivatagi Kőrózsa Díjat az építészetet támogató önzetlen magyar mecénások és kiváló szellemi alkotók tevékenységének elismerésére Timon Kálmán 2009-ben alapította. A Sivatagi Kőrózsa Díjat 2014-ben Kovács Gábor bankár és műgyűjtő érdemelte ki a Budapest, Andrássy úti KOGART Ház és a sopronbánfalvai pálos kolostor példás műemléki helyreállításáért.
6 000 napelemre van szükség ahhoz, hogy évente pontosan 372 tonnával kevesebb szén-dioxid kerüljön a levegőbe, ami hozzávetőleg 400 család hagyományos éves energiafelhasználásával keletkező kibocsátásnak felel meg.
Egy korábbi szennyvíztelep helyén, bontási munkálatokkal megkezdődött a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia 1,9 milliárd forintos beruházása.
A Magyar Építész Kamara észrevételei és javaslatai a Városligeti Építési Szabályzatról
Új, pontosabb módszer a hőhidak számítására, a hőszigetelés vastagodásának akusztikai hatásai, a határoló szerkezeteket a saját síkjukban érő hatások, nyílászárók, függönyfalak, üveglamellák, árnyékolók, hőszigetelések, homlokzatburkolatok, héjazatok és zöldtetők – minderről a júniusi Építész Tervezői Napon szerezhettek ismereteket a résztvevők.
2015 tavaszán nyitja meg kapuját Székesfehérvár belvárosában az Alba Medical Hotel. A négycsillagos egészségturisztikai hotel a csónakázó tó partján fog állni – közölte az önkormányzat kommunikációs központja április végén. Az MTI értesülései szerint a beruházás összköltsége hárommilliárd forint.
Már csak néhány nap van a beadásig!
Építészeti, urbanisztikai, örökségvédelmi magazin a Duna Televízióban
A fenti kérdést egyre többen teszik fel. Sokaknak még a nyáron lejár a kamarai jogosultságuk, és még mindig nem tudni, hogyan tudnak képzési kötelezettségüknek eleget tenni. Összefoglaljuk, mi a helyzet a képzésekkel.
2014. június 10-én Kőbányán, a Szent László téren avatták fel Lechner Ödön bronzszobrát, pontosan az építész halálának 100. évfordulóján. A szobrot Zsemlye Ildikó szobrászművész készítette. Az építészt jellegzetes sapkájában ábrázolta a művész. Lechner jobb kezével a háta mögött álló Szent László templom modelljének alaplapját fogja.
Ma, június 12-én elköszönt Dr. Pintér Sándor belügyminiszter és Dr. Szaló Péter az építésügyi igazgatás munkatársaitól. A miniszterelnökséghez kerülő főosztályokkal Dr. Szaló Pétert nem veszik át! A területi közigazgatás Kovács Zoltánhoz kerül.
A 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjáért felelős kormánybiztos is megszólalt a látványterv körül dúló vita ügyében. Szőcs Géza szerint „ez az egész szervezkedés, körlevelezés, a szakmabeliek és szakmán kívüliek pszichoterror alá helyezése megmagyarázhatatlan”.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án