A berlini Jürgen Mayer-Hermann vezette csapat tervezheti a berlini Alexanderplatz mellett épülő új kereskedelmi, szolgáltató és szórakoztató központot és a hozzá tartozó közteret.
Megemlékezni lehet hangosan, látványos külsőségek között, vagy csendben, elmélyülten, a történelmi tragédia áldozatainak szentelt valódi figyelemmel. Ez utóbbi megközelítést választotta az MM Csoport, mikor pályaművüket elkészítették az ELTE BTK valamint az Építész Mester Egylet által kiírt Trefort-kerti Emlékműpályázatra.
Értékesítette az V. kerületi Párizsi Udvart a kerületi önkormányzat, a vonatkozó szerződést szerdán írta alá Rogán Antal polgármester a tulajdonos által meghatalmazott Mellow Mood Group ügyvezető igazgatóival Budapesten. Annyit lehet tudni a Párizsi Udvar jövőjéről, hogy már keresik a tervezőket.
A Caramel építész iroda egy érdekes látogatói konténert álmodott meg cégek és akár az építőipar számára is. A konténerek előregyártottak és egyszerűen szabhatóak, illeszthetőek.
A kiállítás az építészetileg legérdekesebb és legkiemelkedőbb borászatokat mutatja be.
A kétfordulós tervpályázat lezárult. Az öt, második fordulóba jutott külföldi iroda helyi építészekkel együtt adta be munkáit, mely során a japán Junya Ishigami vezető tervező által elképzelt épület valósulhat meg.
A nyári egyetem idei témája: Sokoldalú szakmai együttműködés a műemlékhelyreállítások és a műemlékvédelem szolgálatában
Egy nyugalmas kis osztrák falu dizájn-buszmegállókkal akarja felhívni magára a turisták figyelmét, a cél eléréséhez pedig ismert nemzetközi építészeket fantáziáját hívták segítségül.
tizenegyedik adás
Hatalmas autópályákhoz alkalmazott elemekből épült fel egy épület. Nagyon érdekes az óriási elemek térszervezése, legószerű egymásra helyezése, majd azok statikai rendbetétele.
A konferencia az Icomos 1999-ben elfogadott Kulturális Turizmus Kartájának szellemében a kulturális örökséghez kapcsolódó turizmus fejlesztési lehetőségeit a helyi és a régiós örökségi értékek sajátosságaira alapozva vizsgálta.
Minden idők legjelentősebb kortárs építészeti összefoglaló kiállításának ad otthont a Műcsarnok 2014. június 4. és szeptember 7. között.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án