Ito Tojo (Toyo Ito) japán építész kapta idén a Pritzker-díjat. A zsűri a valóság és a virtuális világ között egyensúlyozó épületeinek szépségét méltatta indoklásában.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Ybl Miklós-díjakat adományozott az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából.
A tervek szerint 2015 márciusában fejeződik be az emblematikus szegedi épület külső-belső felújítása: a rekonstrukicó során egyes terek új funkciókat kapnak, az új helyszíneken informatikai megoldásokat vezetnek be.
A váci vasútállomás bontásra ítélt épületeinek sorsa továbbra is kétséges
A Metszet folyóirat kiadója tizedik nemzetközi építészkongresszusát 2013. március 9-én a Budapesti Műszaki Egyetem Q1 épületében, Identitás és építészet témakörben tartotta; a résztvevők teljesen megtöltötték az új egyetemi épület nagy előadótermét.
Az alaszkai bajnok teljesítménye házépítésben sem utolsó
Arata Isozaki és Andrea Maffei ívesen hullámzó épülete szinte lebeg a víztükör felett.
Pár hét múlva ténylegesen elkezdődik a Móricz Zsigmond körtéren lévő Gomba felújítása, miután az önkormányzat január 30-án aláírta a szerződést a közbeszerzést megnyerő kivitelezővel.
Kortárs kínai: finom vasbeton héj és karakteres sliccek jellemzik ezt a nanjing-i családi házat.
Az energia sem vész el – csak átalakul.
Egy nemrégiben lezárult pályázat eredményeként akár egyetlen menettel eljuthatnánk Disneyland és az „Építészet Katedrálisának” csúcsaira
Több mint 40 éve állja a folyó áradásait egy kis faház a szerbiai folyó közepén.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án