A HB Reavis még indén elkezdi a lengyel fővárosba tervezett felhőkarcoló építését, melynek eredményeként az Európai Unió legmagasabb épületét húzhatják fel Varsóban.
Országos hallgatói tervpályázatot hirdetett egy fejlesztő, amelynek célja egy Budapesti agglomerációs település új negyedének kialakítása.
A Metrodom a tervek szerint függőleges erdőt varázsol az Újpesten építendő toronyházak teraszaira, a Milánóban már létező vertikális erdő mintájára.
„Működésünk szerény módon kezdődött. A tagok kötelesek voltak szakbeli különleges tanulmányaikról előadásokban számot adni és rajzbeli tanulmányaikat autographikus többszörösítés által a társak közkincsévé tenni” – írta a Wiener Bauhütte elindulásáról Schulek Frigyes, aki 175 éve, 1841. november 19-én született.
Debrecentől 20 kilométerre trópusi tengerpart épül. A Tahiti Beach fantázianevű fejlesztés a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. ötlete, s ha megvalósul, akkor mintegy egymilliárd forintba fog kerülni.
Az állami lakásépítési terv a dél-koreai főváros Gangnam kerületében 1363 lakást fűz fel egy koncepcióra.
Félidejénél tart a Szentháromság térre néző budai Óvárosháza felújítása. Szabó Levente építész és Bor Ferenc művészettörténész vezetésével belátogattunk a történeti épület átépítésére. Tömlöc, mérműdarabok, vasbeton lépcső, barokk lépcsőház, török kori pincelejáró...
A felújítási munkák során különleges burkolat került a hagyományőrző Mátai Ménes lovardájának homlokzatára a Hortobágyon.
A Nemzeti Sportközpontok nyílt közbeszerzést hirdetett a budapesti Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezésére és kivitelezésére. A tenderre jövő év január 11-ig lehet jelentkezni.
Szeged: Katedrális elnevezéssel luxuséttermet nyit a püspökség a Dóm téri látogatóközpontban.
Bán Ferenc, tokaji születésű Kossuth-díjas építőművész, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a Nemzet Művésze díjat vehette át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől és Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia elnökétől a Pesti Vigadóban.
A november 11-i Magyar Közlönyben megjelent döntés szerint a Villamos Teherelosztó épülete valóban a BM-hez kerül, mely felújítja saját célra – ahogy szakmai körökben már rebesgették. Ki mentette meg, és mi épül mellette?
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án