Az új lehetőség abban nyújt segítséget, hogy a sikeres felvételi vizsgát tett diákok anyagi okokból ne kényszerüljenek az egyetemi tanulmányok melletti munkavállalásra.
Öt új dunai átkelő tervezése vagy kivitelezése van folyamatban, sőt egy hatodik is szerepel a tervek között.
A Smithsonian Nemzeti Afrikai Történelmi és Kulturális Múzeum nyerte el a Design of the Year 2017-t, miután a bírálók az építészet "jelentős fordulópontjaként" írták le.
Január elsejétől minden új épületre kötelezőek a "Költségoptimalizált" energetikai követelmények. A falakra 0,24-es U érték kötelező, a tetőkre 0,17-es. Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan függ ez össze a penészképződéssel és hogyan a tűzvédelemmel? A BME Épületszerkezettani Tanszék oktatói adnak elő.
Új épületbe költözik a Gyermekek Háza, a tervek szerint a diákok a 2019/2020-as tanévben vehetik majd birtokba a mintegy 4500 négyzetméter alapterületű intézményt – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a főváros II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője pénteken a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Az építészek a Földközi-tenger közelsége miatt úgy érezték, hogy a tengerrel körülvett, öreg sziklán pihenő épület burkolatának tisztának és modernnek kell lennie.
Az Örökségünk – Múlt és jövő találkozása című XXVIII. Országos Műemléki Konferenciával folytatódtak kedden a Kulturális Örökség Európai Éve 2018. programsorozat eseményei a Magyar Tudományos Akadémián.
Páros felhőkarcoló terveit mutatta be a Zaha Hadid Architects nemrégiben. A Londonban, a Vauxhall Cross intermodális csomópontnál tervezett beruházás egy nagyobb vegyes használatú terület meghatározó eleme lehetne – de a tervet többen vitatják.
Lezárult a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által meghirdetett Székesfehérvár történeti központja 2017 című építészeti pályázat, amelynek ünnepélyes eredményhirdetését a Magyar Kultúra Napján rendezték meg az egykori koronázóvárosban.
Kétségkívül a korszak legmarkánsabb és legmegosztóbb épülete az új városközpont fölé emelkedő húszemeletes lakóépület és a hozzákapcsolódó szolgáltató tömb. Mire azonban megépült, az építészeti tervezésben már új szelek fújtak, a rekonstrukció félbe maradt. A nagyszabású, meg nem valósult tervekből így is sokat megtudhatunk az akkori korszellemről
Felújítják a budapesti Shopmark – korábbi nevén Europark – bevásárlóközpontot. Az Üllői úti ingatlan tulajdonosa 2016 óta a Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alap, melyet a Diófa Alapkezelő képvisel.
A belváros rekonstrukcióját több szempontból is egyre inkább sürgetőnek találták. Viszont a helyszín, a Kossuth utca és a Rákóczi tér jelentős lakóépület-állományát először fel kellett számolni, ez az 1960-as évek közepén meg is kezdődött.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án