Idén Dr. Buzna Margit, Eleőd Ákos, Kis Béla, Kmetykó János, Nagy Gergely, Rónai Károly és Zsemberi István munkáját elismerte el a Város-és Faluvédők Szövetsége, azaz a Hungaria Nostra Podmaniczky-díjjal.
A Galvani híd közvetlen összeköttetést teremt majd Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között.
Elindultak a Corvin 5 irodaház építési munkálatai. A Futureal-csoport fejlesztésében a legmodernebb, környezetbarát technológiai megoldásokkal megvalósuló irodaépület első ütemét várhatóan 2018 végén adják át – adta hírül a realista.hu
Tadao Ando különleges tervet készített, amelynek eredményeként kortárs művészeti múzeummá alakítják át Párizs régi árutőzsde épületét.
Szebb lesz a tér, de két, a szocializmusra jellemző szobor sorsa ismeretlen. Korábban írtunk az irodaházról, most lássuk, mi tűnik el a térről!
Számtalan módon megtapasztalhatják látogatói a svéd Lappföldet, de ez a méretes máglyarakás forma épület által kínált élmény lehet az egyik legkülönlegesebb.
A héten indul a Millenáris parkban a mélygarázs építése és a tervek szerint jövő év végére elkészül a területét és funkcióit illetően is kibővült Millenáris park.
A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) a régi gyakorlatot követve és feladatát betöltve, a fontosabb tervpályázatok lebonyolítása után, a díjazott pályaművek bemutatását, ismertetését szervezi július 13. estére!
Ha meg akarunk szabadulni minden felesleges sallangtól, az Entre Bloques House lesz a megoldás, amely kizárólag a tényleges igényeknek akar megfelelni.
A koos.hu építész szakmai felmérése többek között piacvezetőnek mérte a Metszetet, de rákérdezett a teljesítménynyilatkozatokkal kapcsolatos gyakorlatra is. Legtöbben a CPR.hu honlapot ismerik a tervezők közül, de a többség a konkrét termékkiírás gyakorlatát követi.
Szloszjár György, a Garten Studio vezetője válaszolt a kérdésekre.
Már lehet pályázni a 2017-es Pro Architectura Díj elnyerésére. Az egymillió forint pénzjutalommal járó elismerésre építészeti alkotás, építészeti közélet és oktatás, terv és tervpályázat, építtető, valamint kivitelező kategóriában lehet benyújtani pályázatot 2017. július 30-ig.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án