Építőipari Nívódíjat kapott a Karmelita kolostor épületegyüttese

Ware-Nagy Orsolya | 2020.12.16 06:50

Építőipari Nívódíjat kapott a ZDA – Zoboki Építésziroda által tervezett Karmelita kolostor, valamint a Nemzeti Táncszínház is. A Miniszterelnökségnek otthont adó épületegyüttes lett az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) által életre hívott, idén 20. alkalommal kiírt pályázat Középület kategóriájának abszolút győztese, míg a Millenáris parkban új otthonra lelt Nemzeti Táncszínházat a legjobb kulturális középületnek választotta a 18 tagú szakmai zsűri.

Kotsis Iván-érem 2020 – idén két díjat adott ki a Magyar Építőművészek Szövetsége

Ware-Nagy Orsolya | 2020.12.16 06:41

A 2020-as évben is átadásra került a Kotsis Iván-érem, amellyel, mint a „szakma fair play-díjaként”, az oktatóként és tervező építészként is kiemelkedő minőségben tevékenykedő szakmabeliek munkásságát ismerik el.

Nagyon szigorú lett Chipperfield új zürichi múzeuma

sebesp | 2020.12.15 01:43

David Chipperfield a tradícionális zürichi kőhomlokzatokra utal a Kunsthaus bővítése kapcsán. A végsőkig monotonizált kubus az egykori elegáns áloszlopos épületek kortárs absztrakciója.

Egy év alatt 16,2 százalékkal csökkent az építőipari termelés

sebesp | 2020.12.16 10:17

Októberben a nyers adatok szerint 16,2%-kal maradt el az építőipar termelése az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 5,3, az egyéb építményeké 26,5%-kal csökkent – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

EXKLUZÍV

Mit várhatunk az EECFA kelet-európai építési piacán 2022-ig

buildecon | 2020.12.16 09:31

A régió egészének építési piacát Törökország húzza le. A magasépítés csökkenése jóval a világjárvány kitörése előtt megkezdődött az EECFA keleti régiójában és 2020 is várhatóan negatív lesz.

EXKLUZÍV

Építési kilátások a Balkánon 2022-ig

buildecon | 2020.12.15 03:53

Annak ellenére, hogy a balkáni EECFA-országok egészének építési piaca eddig ellenállást mutatott a járvány alatt, a régió teljesítménye valószínűleg még 2021-ben is negatív lesz, az EECFA legújabb előrejelzése szerint.

Bepillantás a H2Offices irodakomplexumba

MagócsiAnikó | 2020.12.14 06:18

A Skanska legújabb magyarországi beruházása, a H2Offices a vállalat egyik legimpozánsabb projektje Budapesten. Az új irodakomplexum, melyet már elkezdtek építeni a Váci úti irodafolyosó szívében, összhangban van a modern üzleti igényekkel, mint például az irodaterek kialakításának rugalmassága, a fenntarthatóság, valamint az emberek jólléte.

Vasáros Zsolt az OMRRK-ról, ami most nyílt meg

Csépé | 2020.12.14 03:28

A legjelentősebb európai múzeumok, a londoni British Museum és a szentpétervári Ermitázs frissen elkészült, illetve a párizsi Louvre kivitelezés alatt álló szakmai intézményeivel kerültünk egy kategóriába – mondta Baán László

Még több egykori épület másolata épül meg a Budai Várban

sebesp | 2020.12.14 11:29

Újjáépítik a Fehérvári rondellát, restaurálják Görgey Artúr lovasszobrát, új várgarázst építenek és megújítják a Nyugati kerteket – tették közzé szombaton a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

A tetovált selyembe öltöztetett színház

sebesp | 2020.12.13 02:17

A Steven Chilton Architects tervei alapján Kantonban épült színház alakja a város selyemmel való történelmi kapcsolatára, míg felületének mintái a kortárs tetoválási kultúrára utalnak.

Sétáljuk végig a fővárosi templomokat Zubreczki Dáviddal

Csépé | 2020.12.13 01:36

Ha külföldön járunk, természetesnek vesszük, hogy meglátogatjuk a nevezetes egyházi épületeket, megnézzük a híres freskókat, szobrokat, elolvassuk a ház gyakran kalandos történetét. De belegondoltunk már abba, hogy Budapesten is hasonlóan izgalmas templomok, zsinagógák vagy épp kápolnák vannak?

Építési engedélyt kaptak a Testnevelési Egyetem új épületei

TSPC Csoport | 2020.12.13 11:22

December első hetében építési engedélyt kaptak a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai új épületei, amelyek a generáltervező TSPC tervei szerint valósulhatnak meg.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások