Skanzenek Észak-Európában 2. rész

szikrisz | 2020.08.06 02:09

Ezúttal Lettország fővárosába, Rigába látogatunk, ahol a tallinnihoz sokban hasonlító, de egyéni ízekkel is rendelkező szabadtéri múzeum várja a város szélén a népi építészetet kedvelőket.

Átadták a ferihegyi repülőtér új utasmólójának második részét

sebesp | 2020.08.12 04:05

Átadta az utasforgalomnak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az új utasmóló második részét. A teljes beruházás 11,5 milliárd forintba került.

Kigyulladt a Pesterzsébeten épülő Makovecz-templom tetőszerkezete tegnap napközben

Ware-Nagy Orsolya | 2020.08.12 02:35

A Pesterzsébeten épülő Összetartozás-templom tetőszerkezete kedden napközben gyulladt ki, adta hírül a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Öt vízsugárral sikerült megfékezni a 150 négyzetméteres tetőfelületen lángoló tüzet, személyi sérülés nem történt. 

Csökkenő számok a lakáspiacon

Ingatlannet.hu | 2020.08.11 01:46

A hazai lakáspiac nem most éli fénykorát. Mondhatnánk, hogy ezt a koronavírusnak köszönheti, de nem kizárólag a világjárvány miatt alakult így a sorsa. Már a tavalyi év végén látszott a visszaesés, az idei évre pedig nem sok jót jósoltak a szakértők. Egyesek csak mérsékelt megtorpanást, mások egyenesen zuhanást vetítettek előre.

Építészek formálják át a turizmust

Sterling | 2020.08.10 06:49

A turisztikai piac keresleti és kínálati oldala is gyors átalakuláson megy át. Hódítanak a különleges szálláshelyek, amelyek változatos élményeket nyújtanak a vendégeknek a legbiztonságosabb körülmények között. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) szakemberei elmondják, hogy a turizmus változó trendjei milyen kihívásokat jelentenek a tervezés során.

Kazahsztáni formák

Födelmesi Tamás | 2020.08.07 02:39

Az épület Kazahsztánban helyezkedik el egy hegytetőn, egy kisebb facsoport mellett. Külső megjelenésében visszafogott, ugyanakkor éles kontraszt képződik a természeti formák és a töredezett épület között. A családi házból gyönyörű kilátás nyílik a körülötte elterülő völgyre.

A természet ihlette H2Offices

MagócsiAnikó | 2020.08.07 01:25

A Skanska mintegy 65 millió eurós befektetéssel valósítja meg Magyarországon az új budapesti H2Offices irodakomplexum első ütemét. Az irodaépület körülbelül 26 000 négyzetméter bérelhető területet kínál majd.

Az egészséges irodai környezet az építészeti tervezéssel kezdődik

d.adel | 2020.08.07 01:18

Nem is gondolnánk, hogy mennyi minden hat egy irodai környezetben az általános jóllétünkre, az egészségünkre. Például nem mindegy, hogy az ablak, amely mellett ülünk, hogyan kondicionálja a környezetét, a térarányok, vagy akár csak a felületi színek miatt kényelmesnek érezzük-e a teret, esetleg az építéshez használt anyagok fizikai tulajdonságai pozitív komfortérzetűvé teszik-e számunkra az irodabelsőt.

EXKLUZÍV

Skanzenek Észak-Európában 1. rész

szikrisz | 2020.07.08 08:50

Válogatásom önkényes, abból a szempontból azonban logikus, hogy olyan helyszíneket szeretnék bemutatni, ahol személyesen is megfordultam. Tallinn és Riga után sor kerül majd a minden skanzenek "ősatyjának" számító stockholmi helyszín bemutatására is.

Elindul Buda nagyszabású campusfejlesztése

TSPC Csoport | 2020.08.06 02:06

Augusztus első napjaiban építési engedélyt kapott Buda legnagyobb campusfejlesztésének második üteme: a Csörsz utcai sportpályák és multicsarnok építése heteken belül elkezdődhet. A Testnevelési Egyetem fejlesztése a Portfolio kimutatása szerint Budapest tíz legértékesebb folyamatban lévő projektje között szerepel.

EXKLUZÍV

Társasházi lakásépítés: példátlanul alacsony új projektindulás

buildecon | 2020.08.05 12:24

Az idei év 1. negyedéve is már a társasházi lakásépítések drasztikus visszaesését hozta az előző évekhez képest, a lakásépítés mérséklődése ekkor a 4 negyedéves számokon még kevésbé látszott. A 2. negyedévben viszont még inkább a mélypontra zuhant az elkezdett építkezések értéke, és ez már a 4 negyedéves számokon is komolyan érzékelhető volt.

EXKLUZÍV

Számok a járvány hatásáról a hazai építőiparban

buildecon | 2020.08.05 09:58

Az EBI Építésaktivitási Jelentés elemzői már az 1. negyedév értékelésekor kiemelten foglalkoztak a koronavírus járvány építőiparra gyakorolt hatásával, akkor még korlátozottan rendelkezésre álló adatok alapján készített előrejelzés segítségével. Azóta már a tényleges adatok is megérkeztek, hogy részletesen értékeljük a járvány hatását az ágazatra.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások