Az épület Mexikó hegyei közt épült fel, méghozzá rendkívül meredek részen, és csak egy sziklának tűnik a hegyoldalban.
A visszaemlékezés I. részében a főváros és a XVIII. kerület allegorikus aspektusaival, a városfejlődéssel, városfejlesztéssel és a XVIII. kerület városfejlesztési koncepciójával foglalkozom.
Két éve még egy sátorban élt az a török semmi közepén Atulya Bingham, aki megelégelve a víz és áram nélküli életet úgy döntött, ő bizony környezetbarát házat épít magának. A sárból készült földrengésbiztos házikóra mindössze 1 millió 125 ezer forintot költött, s már kibírt egy 6,1 földrengést.
2014. február 27-én megkezdődött a Liget Budapest Nemzetközi Építészeti Tervpályázat regisztrációja. A regisztrációt követően 2014. március 13-ig tehetnek fel kérdéseket a pályázók a felhívással kapcsolatban, a pályaművek beérkezésének határideje 2014. május 27. A kiírás szövege elérhető a www.ligetbudapest.org oldalon.
Az építésijog.hu portál szakértői – az építőipari tartozásokkal foglalkozó konferencia előadóival együtt – jogszabály-módosító javaslatokat állítanak össze, melyek a gyakorlati tapasztalatokat is figyelembe veszik. Várjuk a további javaslatokat; az összegzés alapján készített csomagot eljuttatjuk a Belügyminisztériumnak.
A 11. Nemzetközi Építészkongresszus sztárjainak egy-egy épületét is bemutatja a Metszet folyóirat első száma. Mario Bottától a Gránátkő-kápolnát, a Tham & Videgård irodától a Kalmar művészeti múzeumot, Erik Nobeltől a Jellingsi rúnakövek bemutatását, Kas Oosterhuis holland építésztől pedig a budapesti Bálnát tárgyalja.
2013-ban 7293 új lakás épült az országban, 31 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés valamennyi régióra jellemző, ugyanakkor a használatba vett lakások száma Budapesten 7 százalékkal emelkedett. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 7536 volt, ami 29 százalékos csökkenést jelent a 2012. évi adatokhoz képest.
Richard Rogers, a 80-dik születésnapját tavaly ünnepelt angol sztárépítész előregyártott ökoházban látja a megoldást a korukból és jövedelmi helyzetükből adódóan hitelfelvételre képtelen fiatalok első lakáshoz jutásához.
Falusi turizmus, egészséges táplálkozás, jóga, kirándulás a festői környezetben. A szó szoros értelmében a Börzsöny lábánál épülő kis panzió működése középpontjában az egészséges életmód áll, a tervezés pedig a tömegalkotás mellett a természetes anyagok használatával illeszkedett mindehhez.
A témáról összeállított előadással készültem 2013. szeptember 9-15 között, a Krétán tartandó 9. ISIS Kongresszus-Fesztiválra, amelynek főtémája Szimmetria: Művészet és Tudomány, speciálisan a Labirintus volt. A cikk második része.
Idén január végén szakemberekkel járta be a Határ úti végállomás területét György István főpolgármester-helyettes, aki tavaly nyáron kezdeményezte annak megújításának előkészítését. A főpolgármester-helyettes honlapjára két napja felkerült jó pár látványterv, hogy milyen lehet majd egykoron a terület.
Az Ybl Bicentenárium keretében szombaton 10 órakor Ordasi Zsuzsa mutatja be az épületet, 11 órakor leleplezik Ybl Miklós és Diescher József emléktábláját, este pedig a XVII. Ybl Bál fejezi be az ünnepet.
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>