Richard Rogers, a 80-dik születésnapját tavaly ünnepelt angol sztárépítész előregyártott ökoházban látja a megoldást a korukból és jövedelmi helyzetükből adódóan hitelfelvételre képtelen fiatalok első lakáshoz jutásához.

Önálló élet 26 négyzetméteren luxusnak ugyan aligha nevezhető, de sok fiatal talán azt mondaná „kezdetnek nem is rossz”. A Rogers Stirk Harbour + Partners építésziroda a fiatalokat segítő YMCA (Young Men's Christian Association) londoni szervezetével összefogva most egy ilyen, a fiatalok első önálló otthonát megfogalmazó lehetséges megoldást dolgozott ki. A fából készült földszintes épületet üzemi körülmények alatt gyártották le 8 hét alatt, majd a helyszínre szállítva egy hét alatt kulcsrakészre szerelték. Az épület könnyű, szilárd burkolaton szinte bárhol elhelyezhető akár alapozás nélkül is, egymás mellé sorolható, így a munkahelyekhez és ellátáshoz közeli városi környezetben, szűk területen is könnyen telepíthető. Gépészeti és elektromos rendszere pedig „plug&play” rendszerben jelentősebb közműépítések nélkül egyszerűen a meglévő hálózatokra köthető.

Az Y:Cube nemcsak anyagánál fogva, hanem kiváló hőszigetelő képessége miatt is környezetbarát, minimális fűtési igényével a fenntartható otthonokat kategóriába soroló brit „Code for Sustainable Homes” minősítés legmagasabb szintjét érte el.

A 60 éves élettartamra tervezett prototípus 30.000 Angol Font (~11.000.000Ft) költségvetésből készült el, ami lehetővé teszi, hogy lakói kedvező (heti 140 Font) bérleti díjat fizessenek, majd néhány év alatt munkájukkal összegyűjtsék az első lakáshoz szükséges 5-6 százaléknyi önrészt, így a lakáspiacon saját lábukon megállni képes vevőként jelenjenek meg. Londonban a lakások alsó kategóriájának átlagára 200.000 Font körül van, egy önálló stúdiólakást pedig heti 200 Font alatt csak nagy szerencsével lehet bérelni.

Forrás >>
Video >>
Kapcsolódó cikkünk >>

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...