2014. február 4-én volt A felügyelet kérdése a jogszabályok és a szakképzés tükrében című konferencia Veszprémben az Icomos és az Artifex Kiadó szervezésében, NKA-támogatással, egyben megnyílt a Pannon Egyetemen a HAP Galéria összeállította Örökség a jövőnek – jövő az örökségnek kiállítás.
Ekler Dezső életmű-kiállítása a Fugában
Takeshi Hosaka fiatal japán építész előadása a Toldi Moziban
Újrahasznosított anyagokból épült fel egy családi ház Chilében, amelyhez még egy ipari csarnok vasbeton keretlábait is felhasználták.
A tervező a legtöbb esetben teljesen kiszolgáltatottnak érzi magát, amikor a munkája ellenértékét a megrendelő nem fizeti ki. Az utóbbinak a fantáziája ugyanis kimeríthetetlennek tűnik, amikor a tervezői díj visszatartásának indokait kell sorolni.
Az épület csak saját környezetében számít érdekes és szokatlan teremtésnek.
Történelmi városrészekben könnyen előfordul, hogy lehetetlen helyszínnel találkozik az építész. Így esett ez az ír O'Donnell + Tuomey csapatával is, amikor a híres London School of Economics diákközpontjának tervezésére kérték fel őket.
A színdinamikai alapelvektől a kivitelezési technológiai részletekig sok érdekes szakmai információ hangzott el a Színek az építészetben konferencián, amelynek előadásai honlapunkon a Továbbképzés menüpont alatt most már mindenki számára elérhetőek és kreditpontok is szerezhetőek velük.
A témáról összeállított előadással készültem 2013. szeptember 9-15 között, a Krétán tartandó 9. ISIS Kongresszus-Fesztiválra, amelynek főtémája Szimmetria: Művészet és Tudomány, speciálisan a Labirintus volt. Most az előadás rövidített változatát olvashatják.
Mit kezdjünk egy üres metróállomással, ha óvóhelyre és gombaneveldére éppen nincs igény? A párizsiaknak van néhány ötletük.
A tervlap.hu-n számos buborék szerű, vagy jurtaforma épületet, rendeltetési egységet mutattunk már be, különböző funkciókkal. Íme a következő, hegyi jurta-csoport. S már megint Svájc.
Épületben laksz? Szoktál filmeket nézni? Akkor március első hétvégéjén várunk szeretettel a Toldi moziban! / Do you live in a building? Do you watch films? Then let's meet at the first weekend of March in Toldi cinema
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>