sebesp | 2014.02.18
Történelmi városrészekben könnyen előfordul, hogy lehetetlen helyszínnel találkozik az építész. Így esett ez az ír O'Donnell + Tuomey csapatával is, amikor a híres London School of Economics diákközpontjának tervezésére kérték fel őket.

London egy szempontból kétségtelenül eltér a legtöbb európai nagyvárostól: rendkívül rugalmas építési előírásainak eredményeképp szinte akárhová lehet építeni. Van metróremiz kiállítási központ alatt, konténer-büfé a brutalista remekmű művészeti központ teraszán, metrókijárat élelmiszeráruházon keresztül vezetve, elegáns étterem a vasúti híd boltívei alá illesztve, vagy éppen földalatti luxusvilla. Minden talpalatnyi területnek értéke van, így előbb vagy utóbb be is építik függetlenül attól, hogy az indok helyszűke, vagy egyszerűen profitszerzés reménye.

Sheila O'Donnell és John Tuomey ez esetben az előbbivel került szembe, a meglehetősen szabdalt kis belvárosi telekre kellett elhelyezniük a jó nevű LSE egyetem hallgatói központját. A napokban elkészült hétemeletes épület tömegjátéka olyan, mintha papírból hajtogatták volna. Bár a csatlakozó épületek szerves folytatásának aligha lenne nevezhető, oldja a mögöttes modernista tömb monotóniáját, egyúttal levegőt enged a parányi tér túloldalán lévő egy-két szintes régi házaknak. Kortárs nyelvezete ellenére kiválóan illeszkedik a londoni környezetbe, melyet elsősorban téglaburkolatával ér el. Az origami síkjait eltérő téglatextúrákkal fedi, a tömör, áttört és rusztikus felületek játéka tompítja a geometria ridegségét és a régmúlt mestereinek tudását idézi.

Nyitott alaprajza, a hajtogatott síkokba illesztett üvegfalainak és felülvilágítóinak köszönhetően minden közlekedő, sőt még a pinceszinten elhelyezett előadóterem is természetes fénnyel megvilágítható. A tervezők törekedtek a könnyen áttekinthető, akadálymentes alaprajzi kialakításra, és a környezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartva „BREEAM Outstanding” besorolást ért el a projekt terve. (A végleges BREEAM minősítés a kivitelezés teljes befejezése után kérhető meg.)

A tervezési program szerint „az Egyesült Királyság legjobb hallgatói létesítménye” címre hajazó multifunkcionális diákközpont rendezvénytermet, tanuló-kávéházat, médiaszobát, imatermet, irodákat, edzőtermet, táncstúdiót, társalgótereket és természetesen egy kocsmát is magába foglal. Utóbbi minden bizonnyal hozzájárul majd a kitűzött cél eléréséhez, és az LSE diákjai több időt töltenek majd a Saw Swee Hock Student Centre falai között, mint az oktatási épületek padjaiban.

Képek: 1-10 a szerző felvételei, 11-14. Dennis Gilbert

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások